Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)

III. Shakespeare még mindig kortársunk avagy a rendezés iskolája

JEGYZET

Józef Opalski Beszélgetések Konrad Swinarskiról és Hamletról című monográfiája alapján Jan Köti elemzi Konrad Swinarski rendezői módszerének és sikerének titkát, de ez a könyv már önmagában is páratlan a színházi „dokumentáció” történetében. Egyrészt még egyszer tudatosítja bennünk, hogy a színház akkor valósul meg maradéktalanul, ha az élő ember „test-leikében” él. Másrészt egyértelművé teszi számunkra, hogy ahagyomány nem pusztán metafizikai emlékezet dolga, hanem megőrzött gesztus, szóintonációés grimasz, mely immár nemcsak néhány barát visszaemlékezés ében marad meg, hanem aközönség - a nézők - tudatában is tetten érhető. Józef Opalski könyve éppen erre vállalkozott - megmenteni a feledéstől egy olyan előadást, amely a színészekben már-már létezett (hiszen a próbák jó ideje folytak), „csak” a bemutató maradt el, mert Swinarski 1975. augusztus 19-én meghalt. Shirázbarepült, a színházi fesztiválra, és arepülőgépe Damaszkusz fölött lezuhant. (Ezen a gépen utazott egyébként Vujichich Tihamér is.)

Swinarski 1965-től haláláig akrakkói színházban dolgozott, ahol aszó szoros értelmében „élt”, hiszen a próbák sokszor az éjszakába nyúltak. Ez a korszak a színészek visszaemlékezésében pályájának legizgalmasabb, legtermékenyebb időszaka volt. Főleg az a generáció köszönhet neki sokat, amely ekkor indult; Jerzy Radziwillowicz, Jerzy Trela, Anna Polony - elsősorban őket tartják számon Swinarskitanítványokként Radziwillowicz számára ez a meg nem valósult Hamlet - a Hamlet, amelyet soha nem játszott el.

Opalski Swinarskiról és a Hamlettól folytatott beszélgetéseiben titkok tárulnak fel a színházról. Ezért lényeges ez akönyv - emlék arendezőről, és tankönyv az élő színháznak.

389