Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)
I. A görög tragédia és az abszurd színház
ahogyan jött; ember átkoz, isten utál. (62) De a prológus nem csak a cselekmény végkifejletét jósolja meg; a tökéletes felépítésű Alkésztiszben a prológus stílusa és színpadi formája megismétlődik az epilógusban. Az a jelenet, amelyben Apollón tréfából megcélozza íjával a nagy karddal hadonászó halált, a vaskos humor és a karikatúra-jelleg Arisztophanész színházát és a plebejus intermezzókat juttatja eszünkbe. Az Alkésztisz nagy nevetéssel kezdődött. A görög drámaszövegekben nincsenek szerzői utasítások, de az epilógus két sorát akár egy rendezői példányon lévő megjegyzésnek is tekinthetnénk: HÉRAKLÉSZ Csak érintsd meg az idegen nőt, nyújtsd karod. ADMÉTOSZ (Elfordított fővel nyújtja jobbját) Nyújtom tehát. HÉRAKLÉSZ Miként ki Görgő-főt nyiszáL (1117-1119) A Görgők a tekintetükkel öltek, következésképp Perszeusz elfordította a fejét és fölemelte a pajzsát, a pajzson megpillantotta a Medúza tükörképét, s akkor fölemelte a kardját és lecsapott vele. Ez a jelenet nyilván közismert volt, hiszen vázaképek is őrzik; Admétosz, a Medúzát megpillantó Perszeuszhoz hasonlóan elfordítja a fejét, és úgy emeli a karját, mintha lecsapni készülne. Ez a mozdulat ebben a szituációban teljes mértékben érthetetlen, mintha egy másik drámából került volna oda. Talán éppenséggel egy szatírjátékból, mert ott helyénvaló volna. Az Alkésztisz úgy végződik, ahogyan kezdődött: nagy nevetéssel. De amikor Admétosz az ismeretlenben fölismeri a feleségét, elhal a nevetés. A nevetés most legalább annyira nem helyénvaló, mint az imént Admétosz mozdulata volt. Mellesleg itt semmi sem helyénvaló. Nem szorongunk, mert ebben a csodában nem tudunk hinni, és szánalmat sem érzünk, mert nincs kin szánakoznunk. A befejezésben három rétegű a maró gúny: nevetségessé válik Alkésztisz önfeláldozása, Admétosz vendégszeretete, és a csoda. Egy irodalomtörténész „keserédes”-nek nevezte a befejezést, egy másik irodalomtörténész még velősebben fogalmazott: „Admétosz megette a pudingját, s most megint ott van előtte a puding.”“ A klasszikafilológusok Alkésztisz-vitája a megtévesztésig hasonlít Héraklész kérdésére és a házigazda kertelő válaszára, nevezetesen arra a jelenetre, amelyben a vendég a legrosszabbkor állít be. 38
