Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)
III. Shakespeare még mindig kortársunk avagy a rendezés iskolája
történik meg, megfosztva a szükségesség látszatától is. Nem jelent semmit. A szerkezet logikájából következik, minden értékrendre való hivatkozás nélkül. „Nem tudok semmit Fortinbrasról - írja Peter Hall a Hamletról -, csak egyet tudok, hogy nem szeretnék az ő uralkodása alatt élni Dániában.” IV. A tragédiamodelleknek kétféle kapcsolódási rendszere és kétféle ideje van: történelmi ideje és metahistóriai ideje. Aiszkhülosz Oreszteiájában a család patriarchális és matriarchális értelmezésének dramatizált ellentétét látják a tudósok, összeütközést az utalványozási jog és a visszavásárlási jog között, a papi jog között, amely a gyilkost egyházi szertartással feloldozhatja, a szentélyben és az athéni bíróság között, amely felmentheti a bűnöst. A családi bosszúk sorozata a Hamletbm kétségtelenül a feudális mészárlások Nagy Mechanizmusát jelenti, amelyet Shakespeare sokszor dramatizált a Krónikákból; Fortinbras megérkezése ebben a perspektívában a Tudorok józan legalizmusának eljövetelét hirdeti. A Hamlettt Essex kivégzésének évében mutatták be. A Montaigne-t olvasó dán királyfinak semmi esélye nem volt a valóságos trón megszerzésére. A történelem kínálta választások közül egyiket sem fogadhatta el. Csak a halált választhatta. A tragédiamodellekben található ellentmondások egyúttal időtlenek is. A történeti magyarázatok inkább leszűkítik, mint gazdagítják őket. Antigoné küzdelme Kreónnal, a bátyja testére szórt maroknyi föld magában foglalja a hatalom és az erkölcs közötti valamennyi antinómiát, vagy - pontosabb fogalmazásban - a cselekvés rendje - melynek mértéke a hatékonyság - és az értékrend közötti ellentmondást. Az értékrendben minden gesztus számít és a halállal megváltott gesztus értelmet ad rövid létezésünknek. Hamlet-Oresztész tragikus modellje minden emberi szituáció foglalata, amelyben a kényszerű választást a múlt állítja elénk, de saját felelősségünkre és a saját szakállunkra kell döntenünk. A tragédia azonban nem csupán az absztrakt modell dramatizált közvetítése. Szemléltetés, színház is egyben. Inkább azt mondanám, mindenekelőtt színház. A színházban a tragikus hősök praesense a jelenkori nézők ideje is. Minden idő konkréttá válik; a múlt az, ami volt, a jövő az, ami megtörténhet, amit sejtünk. A Hamlet minden kiváló előadásában, amelyet a színháztörténet nyilvántart Garricktól és Keantól Jean-Louis Barrault-ig és Olivierig, a dán királyfi a kortárs nemzedék vonásait és gesztusait tükrözte. A görögök ismerték a figurákat, a mesét, a cselekmény fordulatait, a tragédia minden előadása az Oresztészről és Elektráról folytatott vita 372
