Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)
III. Shakespeare még mindig kortársunk avagy a rendezés iskolája
melyik New York-i, vagy chicagói olasz étteremben. Vagy elszegődött egy farmra cselédnek. Húsz éves korában hazatért a falujába. Apja már nem élt, megölte a felesége meg az öccse, akik aztán összeházasodtak. Hogyha ennek a szicíliai fiúnak Amerikában azt mondta volna valaki: kétszeres gyilkos leszel, megölöd anyádat meg a mostohaapádat, nyilván ostoba tréfának vélte volna ezt a prognózist. De otthon, a szülőfalujában, ahol a vérbosszú időtlen idők óta szokás volt, ha bárkit megkérdez, bosszút álljon-e a fiú meggyilkolt apjáért, a válasz: igen. Az első prognózis beteljesedésének valószínűsége az amerikai Oresztész esetében minimális. A második prognózis, a családi vérbosszú prognózisának esélye, óriási. Tehát az életből vett példában, amelyet tragédiamodellünk számára választottunk, ugyanúgy megtalálható a kis és nagy valószínűség. És az Amerikából hazatérő szicíliai Oresztész helyzete is kényszerhelyzet, kívülről jövő, saját akaratától független. Azt mondhatná, hogy vele szemben, éppen ővele szemben rendkívül kegyetlen a sors. De ez a példa világosan megmutatja a határokat is, amelyek már a tragédiamodellen kívül vannak. A férjgyilkosság Mükénében és Helsingőrben nem csupán családi bűn, az áldozat a király, az uralkodó. Nem csupán a családi kapcsolat megszakításáról van szó, hanem azt is jelenti, hogy az uralkodói szék a trónbitorló kezébe került. A tragédiában a szituáció nemcsak a morális ellentmondások miatt végletes és mintaszerű, hanem a politikai konfliktus szempontjából is, méghozzá a szó szoros értelmében - a görög polisz, a város, az uralkodás szempontjából. Ezért pusztít Oidipusz bűne miatt a járvány Thébában, ezért szenved Mükéné az Atreidák bűnéért, s ezért korhadt az államgépben valami Hamlet király meggyilkolása után. A király és az uralkodó alakja - mint nemrég Duvignaud és más kulturszociológus elemezte - két ellentétet hordoz magában: a társadalom tagja és egy társadalom feletti személy egyben; éppolyan ember, mint a többiek, de szent kiválasztott is. A görögöknél a király az istenektől származik, a keresztény királyok felkent királyok, de különösen akkor, amikor a királyi hatalom szentségét megcsúfolják, még egy transzcendencia marad: a történelem. Ha bűnösök kerülnek a trónra, ez nemcsak az erkölcsi rendet rombolja le, de szörnyű csapás is az egész országra. Aigisztosz mindkét Élektrcéom zsarnok, a helsingőri gaztett után Dánia börtön lesz. A szicíliai Oresztész szituációja minden bizonnyal Aiszkhülosz trilógiájától a legtávolabb esik. Aiszkhülosz trilógiája három jelen időt tartalmaz, amely - történelmi dátumok alapján - hat évszázadot ölel fel: Trója leigázásától az Areioszpagosz összehívásáig. Az első részben az istenek csak távolról irányítják a bűnös cselekedeteket. A harmadikban pedig már mint dramatis personae személyesen vesznek 368