Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)

III. Shakespeare még mindig kortársunk avagy a rendezés iskolája

ra emlékeznek, ez a múltjuk. Az Atreidák nemzetségének bukása az ő győzelmüket jelenti majd.

Aiszkhülosznál a kórus a tragédia egyik színésze, a két Élektrábm már csak tanú és kommentátor. Szophoklésznél még fél a zsarnoktól, van benne valami a megfélemlített falusi asszonyokból. Euripidésznél a kar már lírai; dalai - mint Brecht songjai - más síkból szólnak, kívül vannak a cselekményen.

A múltnak jelen kell lennie a tragédiában. Oresztész praesense hajnaltól alkonyaiig tart, mindössze egyszer találkozik Klütaimnésztrával, abban a jelenetben, amelyben megöli. A kórus funkcióját más szereplőnek kell átvennie? Elektra fog minden szavával a múltra emlékeztetni. Ő jeleníti meg a múltat a színen. Oresztész az, aki gyilkol. Szophoklész Élektrája emlékezik és nem tud gyilkolni.

ÉLEKTRA

Valóban szégyenlenem kell, óh, asszonyok,

Hogy oly levertnek tüntet fel a sok panasz;

De mert erőszak kényszerít, hogy így tegyek,

Bocsássatok meg. Mily nemes nő tenne mást,

Ki szemmel látja atyjáiak balvégzetét.

Mikéntén látom, éjjel, nappal egyaránt,

Nem fogyva, inkább gyarapodva szüntelen ?

Hiszen szülő anyám kezéből jött reám A legszörnyűbb baj: egy födél alatt lakom Házamban azokkal, akik meggyilkolák Atyámat; ők parancsolom; rajtok áll,

Megvonni tőlem, vagy megadni részemet.

És mit gondoltok, mily órákat élek át.

Midőn Aigisztoszt látom ülni trónusán Atyámnak, látom azt a köntöst tagjain,

Melyet atyám viselt, s áldozni látom őt A tűzhely mellett, hol atyámat megölte;

És látom azt, mi mindennél több fertelem,

Atyámnak nászágyában a gyilkost magát,

Boldogtalan anyámmal, ha még mondhatom Anyámnak őt, ki ágyát ezzel osztja meg. (...)

És látva ezt a házban, én boldogtalan,

Sírok, kesergek a szégyenletes napon,

362