Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)

III. Shakespeare még mindig kortársunk avagy a rendezés iskolája

pár hasonmás testében más-más lélek lakik. Lélia frigid; Pulcheria ledér nőszemély, valósággal falja a férfiakat. Két szerep, az egyik - a feminista mozgalom egyik legkorábbi manifesztumának szellemében - férfierkölccsel ruházza fel a nőt. Franciaországban a naturalizmus megjelenéséig a botrányos regények közé sorolták a Léliát. Angliában több, mint száz évig tartotta magát ez a vélemény. A nő által írt regény megmutatta a nő erotikájának kettősségét. A platóni alma két fele néhány percre egyesül az ifjúkori, nővéri vérfertőzésben: Pulcheria az elaltatott Lélia finom pihével borított karjai között ízleli meg az első orgazmust.

De maga Lélia is két részre szakadt, jelleme/teste kettős: férfi és nő részből, sötétből és világosból áll (George Sand szimbolikájában a férfi sötét, a nő világos), s az ellentétek ezen összekapcsolásában az irodalom romantikus androginiájának tekinthető. Vonásai éterikusak, mint Tassáé, mosolya szomorú, mint Dantéé. Fiúsán könnyed, mint Shakespeare ifjú hősnői, ő Rómeó, a költői lelkű szerető, ő a látnok Hamlet, a sápadt és aszkétikus ifjú, ő Júlia, a halálra készülő lány, a mérget és szíve megsebzőjének, a kedvesnek emlékét rejtegető Júlia (...)

Az androgínia esztétikai, erotikus és etikai kényszerképzete szinte általános ezekben az években. Egy évvel a Lélia megjelenése, s a George Sand-nal való kapcsolatának szorossá válása előtt Musset megírta a tán legjobb romantikus drámát, a Lorenzacciót. A dráma főhőse, a reneszánsz Firenze itjú hercege, lelkileg prototípusánál, Hamletnál is ziláltabb. És az elnőiesedésben is túltesz az ezzel először megvádolt Hamleten. Lorenzacció nemét alighanem szándékosan végig homály fedi. És talán ez okból nem vitték színre több, mint ötven évig. Csak 1898-ban mutatták be színpadon. A címszerepet Sarah Bernhardt játszotta. Ebben a darabban aratta egyik legnagyobb sikerét. És csak ezután vállalta el - beletanulva az androgínia szerepbe - Shakespeare Hamletját.

A romantika e sötét áramlatának legjellegzetesebb termései Balzac korai, művészileg még éretlen regényei, amelyek, mint a szörnyű és szokatlan közti szféra elemzései, ma is érdekfeszítő, nyugtalanító olvasmányok. E téma később Barbey d’Aureville és a szürrealisták érdeklődését is fölkeltette, ez utóbbiak le merveilleuxnak - „csodálatosnak” nevezték. Balzac Serafita című regényében - amelyben, mint az később is többször megtörténik, furcsán összefonódik a misztika és a fiziológia - az angyali Serafita, a megtestesült androgínia egy Wilfrid nevű férfi és egy Minna nevű fiatal lány szerelmét is fölgerjeszti.

347