Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)

III. Shakespeare még mindig kortársunk avagy a rendezés iskolája

Tojás tojáshoz nem lehet hasonlóbb,

Mint ezek itt. S most kettejük közül Melyik Sebastian? (V.)

Az androgínia megkettőződött. Viola/Cesario és Sebastian egymás tükörképei. Az öreg Freud az intuíció Lacan-előtti őijöngéseiben rámutatott a hasonmás és a heréit „nyugtalanító idegenségében” (Das Unheimliche) rejlő veszély hasonlóságára.3

Viola/Cesario és Sebastian egyetlen egyszer - az utolsó jelenetben - választatnak szét. Mégpedig azért választatnak szét, mert egyszerre jelennek meg a színen. A vígjáték szerelmi története - a műfaj hagyományainak megfelelően - a két pár „boldog” egymásratalálásával ér véget. Cesario, Violától elválasztva, már Sebastian. Csakhogy Viola és Sebastian hasonmások. A lány-fiú és a fiú-lány, mint a körhinta lovai keringenek a Herceg és Olivia között ezen a soha véget nem érő „tizenkettedik éjszakán”.

Ennek az éjszakának befejezése épp oly durva, mint a darab eleje, amikor Violának a heréit szerepe jut. A Herceg utolsó szavaira gondolunk. Viola még ujjasban és bő, térd alatt megkötött nadrágban van.

(...) Jöjj, Cesario,

Mert az maradsz, ameddig férfi vagy,

De mihelyt lányruhában lépsz elébem,

Királynő' leszel Orsino szívében! (V.l.)

Szép fordítás, de a XIX. századi, megszelídített Shakespeare hangnemét követi. Csakhogy az Erzsébet-kori idiómához ez a Shakespeare-szöveg - akárcsak A velencei kalmár befejezése - obszcén célzást rejt magában: (...) Orsino 's mistress and his fancy’s queen.

Amikor a két pár esküvőjére készülnek, s lehullanak az álarcok, az előbbinél is obszcénabb célzás rejtőzik az idióma és a homonímiák mögött. Queen Helen - ez ledér nőt is jelent, a „királynőt játszani” pedig annyit jelent, mint kiállni az utcasarokra. Én nem félnék a fordításban a Shakespeare-féle kétértelműségtől. Az átvedlett nemek e vígjátékában - az átvedlés leleplezésétől.

Ha női öltözékbe bújsz, fiúm Lészesz, de szajha álruhában már.

Ez egy más Shakespeare, de hogy inkább Erzsébet-kori, az biztos.

335