Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)

II. Mítosz és történelem

traumáját a freudi iskola terminus technicusaival, egyfelől „penis-irigység”-nek, másfelől ,Jcasztrációs félelem”-nek nevezni. Noha óriási a kísértés egy mélylélektani Ibsen-interpretációra, mégis, olykor túl egyszerűnek látszik, ráadásul nemcsak Ibsen felfedezései, elsőbbsége menne veszendőbe, hanem, ami még fontosabb, a kultúra időrendje és a kor erkölcse is. Ibsen egész életében egyetlen sort sem olvasott Freudtól. Strindberg sem ismerte Freudot. Freud a 90-es évek elején tűnt fel a hisztériáról szóló módszertani tanulmányaival, 1895-ben publikálta első álomanalízisét, és 1896- ban alkalmazta először a „pszichoanalízis” fogalmát. Úgy látszik, eddig egyszerűen nem vettek tudomást arról a tényről, hogy a skandináv nők, Júlia kisasszony és Hedda asszony ugyanabban az időben találták meg a maguk drámaíróit, mint a bécsi hölgyek a maguk orvosát és analitikusát.

Ibsen ezt írja Hedda Gabler-jegyzeteiben: „a nők és a férfiak különböző évszázadhoz tartoznak”. Ugyanezt Freud is írhatta volna. Balzac szintén a pays legal - törvények, intézmények, adminisztratív tagozódás, hivatalok és hivatali címek - és a pays réel - erkölcsök, táplálék, vonzalmak és előítéletek közti ellentétről ír. Ibsen és Freud majdnem egy időben mutatták meg, hogy még egy harmadik „terület” is létezik, a szexualitás területe, ahol a nők és a férfiak különböző évszázadban élnek.

Európa perifériáján, Skandináviában és a kozmopolita Bécsben, ahol a feudális struktúra tovább tartotta magát, és csak a XIX. század vége felé omlott össze hirtelen, talán még világosabban és drámaibban került napvilágra, mint Nyugat-Európában, a nők szexuális emancipációja vagy legalábbis a férfiak és nők szexuális „tere” és „ideje” közti feszültség, melyet Strindberg a „nemek harcában” démonizált. A tézis bizonyítására további példával szolgálhatunk, nevezetesen Arthur Schnitzlerrel.

Ibsent ismételten freudi szempontból interpretálták. Mégis, lehetséges, hogy eredményesebb lenne, ha Ibsen alapján interpretálnák Freudot. Freud 1899-ben befejezett Álomfejtést egy ilyen olvasatban elképesztően hasonlatossá lesz egy nagy realista erkölcsregényhez vagy egy a „belle epoque” végéről származó átfogó drámagyűjteményhez. Sőt, talán a századforduló legnagyobb realista „regényének” lehetne nevezni. Ebben az új „házasságfiziológiá”-ban álompéldák tucatjai mutatják a nő diszkrimináltságát, házasság előtt, házasságon kívül és a házasságban. Mégis, a nő szexuális kudarca, amelybe a még patriarchális családban rákényszerített szerep taszítja, azonos a férfi kudarcával és a gyerekek szexuálneurózisával, akár házasságon belül, akár házasságon kívül születtek. A hálószobái vereségek felcserélhetők a gyerekszoba tabuival, tilalmaival. Lehet, hogy az Ödipusz- és Élektra-komplexus egyetemes; az Álomfejtés mégis olyan folyamatokat mutat, amelyek arra a polgári társa260