Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)

I. A görög tragédia és az abszurd színház

Az irodalomtörténészek nagyon szigorúak Admétosz megítélésében; szinte kivétel nélkül úgy vélik, hogy gyáván viselkedett.4 És ebben az ítéletben sok az igazság, bármit mond, nem jókor mondja; szavainak hangsúlyát is hamisnak érezzük. Csakhogy Euripidész iróniája még ennél is sokkal könyörtelenebb, elvégre egy haldoklónak semmit nem mondhatunk, ami helyénvaló volna. A halál más a haldoklónak, és más annak, aki a haldoklást nézi. Euripidész már itt, ebben az ironikus jelenetben is az egzisztencializmus keserű önismeretének előhírnöke. Átélni csak mások halálát lehet, az önmagunkét nem. Alkésztisz halálának valóságosnak kell lennie, hogy feltámadása valószínűtlen lehessen. Az egész darabban ez az egyetlen opera seria jellegű jelenet, a többi a buffo hangnemében zajlik. A prológusban megjelenő halál, amely nagy kardot szorongat a kezében és Apollónnal huzakodik, nevetséges alak, de Alkésztisz másféle halált lát maga előtt: ez a halál soha, egy percet se vár.

Visz engem, visz valaki - nem látod? - a halotti lakba, szemöldöke sötétlik, s reám tekint a szárnyas Hádész. (260-263)

Elhangzik a mindig félelemmel kiejtett „Hádész” szó. Egyedül Racine az, aki meg akarta írni a maga Alkésztiszéi mert ő tudta csak visszaadni e sorok hátborzongató hidegségét:

Je vois déjá la rame et la barque fatale:

J’ entends le vieux nocher sur la rive infernale.

Impatient, il crie: "On f attend ici bas:

Tout est prét, descends, viens, ne me retarde pas",

Alkésztisz egy olyan tragédiahős, akinek a félje egy komédiából lépett elő. Hasonló helyzetben van Médeia is, s mindkét darabban érezzük a tragikus és komikus szituációk érintkezésének csikorgását. A félj és feleség még nincsenek a színen, de a Szolga beszámolójából már kirajzolódik Admétosz helyzetének kétértelműsége.

Zokog, karjában tartja édes asszonyát, és kéri őt, hogy el ne hagyja - (...) (201-202)

El ne hagyja? Kiért? A halálért? Emelkedj föl, boldogtalan te, el ne hagyj. (250)

Mintha Admétosz állandóan elszólná magát, s gondolatban már a megcsalással foglalkoznék.6 Az Alkésztisz önfeláldozásáról, haláláról és csodálatos feltámadásáról szóló misztériumjáték a hű feleségről és a hűtlen férjről szóló komédiává változik.

25