Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)
I. A görög tragédia és az abszurd színház
Amikor Berkeley-ben megrendeztem az Oresztészt, megdöbbentett az a tény, hogy Euripidész színháza már Brecht dramaturgiájának majd minden elemét messzemenőleg magába foglalja. Euripidész a mítosz legortodoxabb változatát alkalmazza, hogy kompromittálja vele a valóságot, amelyben él, vagy épp ellenkezőleg, a mítoszt kompromittálja azzal, hogy átemeli a jelenbe, és hőseihez valóságos lélektani motivációkat rendel. Az anakronizmus egy Euripidész által teljes mértékben szándékosan és következetesen alkalmazott színházi effektus, amelyet Brecht a későbbiekben „elidegenítő effektusának nevez. Az, ami kézenfekvőnek tűnik, az, valójában abszurd; ami abszurdnak látszik, az pedig mindennapos gyakorlataink közé tartozik. Iphigénia kész feláldozni életét és vérét ontani a görög államért, mint Jeanne d’ Arc. De a görögség - mondja Agamemnón Meneláosznak -, hasonlatos hozzád: az istenek elvették az eszét. Nem elegendő meggyilkolni Iphigéniát, még el is kell hitetni a görögökkel, hogy Iphigéniát az utolsó pillanatban Artemisz megmentette és felvitte az Olümposzra. A politikai gyilkosság az kevés, politikai gyilkosság kell csodával fűszerezve. Egyik tragédiánál sem olyan gyakori jelenség a „deus ex machina”, mint Euripidésznél. Az istenei gyengék, vagy csalnak és hazudnak, mint az emberek. Az igazság - állítja Ión - az emberehiek szánt isteni hazugság. Apollón számára az Oresztészben a háború „gyógyszer”- az istenek orvossága a túlnépesedésre. Iphigénia Tauriszban azt mondja, hogy az emberevők az isteneket okolják az emberevésért. Freud a tudatalatti komplexusoknak a görög tragédia hőseinek nevét adta. Jung a kollektív tudattalanban isteni archetípusokra lelt: „animus” és „anima”. Euripidész az. emberi egzisztencia abszurd fogalmainak: az önhitt értelemnek és demoralizáló erosznak az istenek neveit adományozta. Ezek az istenek színházi gépeze\ teken keresztül ereszkednek le az égből. De Euripidész nem volt sivár racionalista, mert számára ez a színházi szerkezet az irracionális istenekkel együtt az emberiség állapotát tükrözte vissza. A legnagyobb tragédiaciklus elején Prométheuszt megkínozza egy féltékeny isten, mert az emberi féregnek értelmet és vak reményt adott. Prométheusz gyötrelmeinek tízezer év múlva kell véget érniük, és egy istennek és egy asszonynak a fia fogja őt megszabadítani. E nagy ciklus végén Thébában megjelenik egy isten és egy asszony nászából született Fiú. Emberi alakot ölt és új vallást hirdet. De ez egy másik isten-fiú, nem olyan, amilyet Aiszkhülosz jósolt A leláncolt Prométheuszt ban. Ez 123
