Reinhardt, Max et al.: „A színészek színházában hiszek”. Max Reinhardt színháza (Budapest, 1994)
Staud Géza: Max Reinhardt Magyarországon. "Herr Professor"
sajátja. Hiteles benyomást keltett az agyafúrt paraszt, aki arra büszke, hogy az orránál fogva vezet egy tanult urat, a plébánost. E pompás 27 jelenetek egyike után percekig dübörgött a taps." Reinhardt gyakori és rendszeres vendégszereplésének egyik különös kísérőjelensége volt, hogy a lapok gyakran mint Magyarországon született és külföldre szakadt hazafit emlegették, pedig, mint ismeretes, a Bécs melletti Badenben született, és eredetileg Goldmannak hívták. Kapcsolata Magyarországgal mindössze annyi volt, hogy szülei, Wilhelm Goldmann és neje, a pozsony megyei Stomfáról származtak. Bródy Sándor például egy interjú során ’magyar származásúnak’ titulálta. De több olyan beszélgetés látott napvilágot a korabeli sajtóban, amelyek egyenesen Reinhardt szájába adták magyarországi születését: "Stomfán születtem, ott is nevelkedtem -mondja egy helyen. Aztán elkerültem messzire, de hát nem mindenki 20 elég szerencsés hozzá, hogy itthon boldoguljon." Vagy másutt: "Szeretném, ha elhinnék két vallomásomat. Először azt, hogy pesti vígjátékaimmal egyáltalán nem akarom kamatoztatni azt a véletlent, hogy Magyarországon születtem. Az én magyarságom már csak az a nosztalgia, amellyel minden érző és érzékeny lélek arra a helyre 2Q gondol, ahol született, és azokra az évekre, amikor gyerek volt." Ismét egyebütt: "Hogy miért jövök Budapestre, és miért jövök szívesen, örömmel és mindig izgalommal? Mert azon az egészen belső, titkos ragaszkodáson kivül, mellyel mint magyar születésű ember szeretem ezt a várost, ide vonz az, hogy a budapesti közönség a mai modem törekvéseknek a legrokonszenvesebb megértője." 40 Mindez valószínűleg csak a zsurnaliszták propagandafogása volt, amellyel a német rendezőt a magyar közönség előtt népszerűsíteni igyekeztek. 1911-es vendégjátéka ismét megosztotta a közönséget. Az április 24 és 30 között bemutatott darabok valóban meglehetősen különböző színvonalat képviseltek. Míg Moliére Kénytelen házassági és a Tévedések vígjátéka általános elismerést aratott, addig Kari Stemheim darabját, A nadrágot, egyhangúan elutasította a kritika. "A berlini Deutsches Theater művészei ma elénk tárták a német 69
