Reinhardt, Max et al.: „A színészek színházában hiszek”. Max Reinhardt színháza (Budapest, 1994)
Max Reinhardt írásai
szék testére kellene igazítania. De hogy képes legyen erre a feladatra, ahhoz neki is értenie kellene valamit a színészek nehéz mesterségéből. Hogyan is fest tulajdonképpen az az új színpad, melynek fejlesztésében a modern szerzőnek is részt kellene vennie és írnia kellene számára? írnia kellene. . . igen, mivel ma még sajnos nem tartunk ott, hogy az új színház az írótól függetlenül növekedjék és fejlődjék, és messze maga mögött hagyja. Amíg az író nem szedi össze magát, és nem törekszik rá, hogy az új irányt megértse és magáévá tegye, addig a jövő színpada nem hódítható meg. Itt nem arra a négyszögletű nyílásra, a proszcénium mögötti térre gondolunk, mely a 18. század végén és a 19. század elején fejlődött ki. A modem színház megszabadult a szűkösségtől és a zártságtól, melyek minden idők színpadait jellemezték. Ha megnézzük a régi kultúrnépek, a görögök és a rómaiak színházát, azt látjuk, hogy ők sem szűkre méretezett négyszögletes nyílás előtt játszottak. Náluk a színházat művészek csinálták művészeknek. A színész természetes igénye, hogy közönségét minél szorosabban maga köré gyűjtse. Ezért került Shakespeare színpada a görög és római színházak példája nyomán egyre inkább a nézőtér közepére, míg végül a színész a maga hallgatóságát a pódium elé és két oldalához gyűjtötte. Az a jelenség, hogy a 18. században a jelenetek egy keret mögé húzódtak, azon a tényen alapul, hogy abban az időben nem voltak nagy drámaírók és jó színészek. Az opera és a balett jóformán kiszorította a színjátékot, mivel a proszcéniumszínház mindkettő számára tökéletesen alkalmasnak és kielégítőnek bizonyult. De ma, amikor a színházművészet újjászületését éli, a kép kilép a szűk keretekből és behatol a nézőtérre. A színpaddal együtt a színész ismét a nézőtér közepére kerül, alakja plasztikussá, háromdimenzióssá válik, míg a proszcéniumszínházban csak kétdimenziós volt, és a festett háttér előtt csak árnyképként ágált, ha ugyan nem olvadt teljesen egybe vele, valami érthetetlen egésszé. De a színpadi képnek is, akárcsak a színésznek, plasztikussá kell válnia és alakot kell öltenie. A kulissza nem maradhat állandóan változó, üres 4ű
