Reinhardt, Max et al.: „A színészek színházában hiszek”. Max Reinhardt színháza (Budapest, 1994)
Max Reinhardt írásai
maradéktalanul feloldódik a szerepében, hogy a közönségről, sőt saját magáról is teljesen megfeledkezik és nem is tudja, hogy színpadon áll. Igen - talán a rossz színész, a dilettáns. A jó színész azonban semmi esetre sem. (Ez mese, s nem is szép mese. Kínos és indiszkrét dolog lenne megfigyelni egy embert, aki fájdalmában egészen feloldódik, anélkül, hogy azt művészien megformálná. Ez esetleges és visszataszító lenne, és már semmi köze nem lenne a művészethez.) Az igazi művész soha nem felejtheti el, hogy hallgatói szívét és szellemét hivatott fellelkesíteni, feltüzelni. Legemelkedettebb pillanataiban is tudatában van hatásának, és szüksége is van erre a tudatra, hogy eljusson a csúcsra. Mint sok más dologban, itt is a gyerekektől lehet a legjobban tanulni. Majdnem mindegyik az emberileg elérhető legteljesebb zsenialitással születik, és öntudatlanul gyakorolja magát mindenben. Kár, hogy ez a zseniális biztonság később elvész. Ha a kisfiam egy heveróból és két székből irigylésre méltó egyszerűséggel vasutat épít, azt követeli tólem, hogy éppolyan feltétlenül higgyek benne, mint ő. Ezt a hitet csodálatos színészi teljesítménnyel jutalmazza. Egy személyben vonatvezető, masiniszta, utas, hordár és mozdony. Tökéletesen beleéli magát a különböző szerepekbe, eltalálja minden mozdulatukat, tennivalójukat, fújtat, sistereg, mint egy igazi gép. Tökéletesen hisz benne, és boldog, ha látja, hogy én is hiszek benne. De leghevesebb buzgalmában sem felejti el egy pillanatra sem, hogy mindez csak játék, vidám, örömteli játék. Ebben a mindennapi gyermeki eseményben leledzik a színművészet egyetlen igazsága. A művészi játék üdve a varázsszőnyeg, mely a színészt idegen földekre, korokba és idegen lelkekbe röpíti. Ebben a repülésben lényének utolsó ajtói is kinyílnak, és egy misztérium tárul fel. A színész szívében a költő akarata trónol, az szabályozza érverését, alattvalójává teszi, testét és érzéseit idegen, soha nem járt ösvényekre irányítja. Még a legerősebb megrázkódtatásba, a legvadabb haragba, a legmélyebb fájdalomba is belekeveredik a játék boldog derűje és a biztos tudat, hogy a nézőtéren ott a partner, aki ezt befogadja és maga is együtt játszik a színésszel. Ez a tudat a 30
