Reinhardt, Max et al.: „A színészek színházában hiszek”. Max Reinhardt színháza (Budapest, 1994)
Max Reinhardt írásai
eszembe sem jut, hogy az új termeket csak tömegprodukciók számára nyissuk meg; tisztán individuális drámákat, például néhány Moliére-drámát is be akarok ott mutatni. "Túlzsúfolt pompa" korántsem uralkodik ebben a körcsarnokban, ahol minden tájjellegű, helyi sajátosságot az egyes művek stílusának megfelelően jelezhetünk, és nem kell félni: a tér lényege és rendeltetése teljesen független nagyságától. Hogy ötezer, háromezer vagy kevesebb embert tud-e befogadni, az a művészi kérdés megválaszolása szempontjából teljesen közömbös. Természetesen fontos, hogy a kérdést politikai-szociális megvilágításban is szemléljük. Egy színház magas színvonalú működtetése ma olyan drága, hogy csak csekély számú olcsó jegyet kínálhat (ha számokra is kíváncsiak: minden cirkusz és Mirakel nélkül majdnem ötezer márka napi bevétel kell ahhoz, hogy csak a költségeinket fedezni tudjuk). Egy nagy körszínházban körülbelül ezer helyre adható egymárkás jegy, és a legjobb ülések is lényegesen olcsóbbak, mint most a tekintélyes színházakban és operaházakban. Azok a rétegek, melyeknek az ilyen előadások eddig megfizethetetlenek voltak, most örülni fognak. Különböző állású, más-más osztályhoz tartozó emberek, akik túlságosan idegenek lettek egymás számára, most majd együtt lesznek ugyanabban a teremben, és ha az előadás sikeres, a művészi alkotás levegője érzéseikben is egyesiti őket. Miért ne lehetne német égbolt alatt egy dráma bemutatása ismét népünnepély, amint az a görögök körszínházában volt? Ha e cél eléréséhez mások mellett én is hozzájárulhatnék, egyik legnagyobb kívánságom teljesülne. Hogy művészetünk és technikánk elég erővel rendelkezik az ilyen kívánságok teljesítésére, azt természetesen csak tettekkel és nem szavakkal bizonyíthatjuk. (1914) 24
