Reinhardt, Max et al.: „A színészek színházában hiszek”. Max Reinhardt színháza (Budapest, 1994)
Max Reinhardt írásai
izgatna engem, és voltaképpen az a vágyam, hogy csak ilyen tömegrendezőnek tekintsenek. Ez a tévedés ugyanabba a kategóriába tartozik, mint az a néha még ma is hangoztatott állítás, miszerint én gazdag, színpompás kellékekkel akarok hatást elérni. Ez sok más színházra inkább jellemző, mint az általam vezetettekre, ahol egyetlen szabály érvényes: mindent, amit a dráma színre vitele megkíván, és semmi többet! Azt hiszem, minden egyes esetben indokolt volt, amit a keret és a miliő létrehozásáért tettem, és az elfogulatlanok mind meggyőződhetnek ennek szükségszerűségéről, noha persze hiú ábrándba ringatom magam, hogy minden úgy sikerült, ahogy azt magamban elképzeltem. Ami a "tömegprodukciót" illeti, úgy vélem, az olyan előadások, mint a Kísértetek, az Aglavaine és Selysette, a Schippet polgár, a Haláltánc, Az élő holttest és még néhány más darab korántsem tanúskodik kevesebb vagy kevésbé szeretetteljes rendezői munkáról, mint a nagy színpadi és kórusapparátust felvonultató darabok. Az előadóművészekkel való egyéni munkának összehasonlíthatatlanul nagyobb részt szentelek munkaidőmből, mint a tömegeknek és a díszleteknek. Számomra a dráma művészi és lelki értéke X meghatározó: minden más csak ruha és dísz. Világos, hogy egyetlen emberrel, akivel már régóta dolgozunk együtt, könnyebben megy a munka, mint egy sajátos célból összegyűjtött nagy embercsoporttal, amelynek a legcsekélyebb hibája is tönkreteheti a nagy egészet. Azt is elfelejtik (és az egységes hatás kedvéért esetenként el is kell felejteni), hogy a rendező sok színészi teljesítményen többet és intenzívebben dolgozott, mint a hatalmas tömegjeleneteken, és hogy néhány falrengető színészi sikert tulajdonképpen a rendezői munka eredményének kellene nevezni. Távol áll tőlem az a babona, hogy igazán erős szuggesztiót csak tömeg gyakorolhat. A Mirakeben éppen az ellenkezőjét tapasztalhatjuk. Itt, mint az minden este észrevehető, az egyik legmélyebb benyomást az a jelenet kelti, melyben a feltámadt Madonna egyedül elmozdul trónjáról. Mindig újra tapasztalom, hogy a csendes jelenetek, amilyen például a lovag első megjelenése a kolostorban vagy az apáca mellett 22
