Reinhardt, Max et al.: „A színészek színházában hiszek”. Max Reinhardt színháza (Budapest, 1994)

Staud Géza: Max Reinhardt Magyarországon. "Herr Professor"

LENGYEL MENYHÉRT: ÉLETEM KÖNYVE

(Részletek)

[...] Berlin csodálatosképpen nem hatott annak a nagyvárosnak aminek képzeltem. Németül értettem, olvastam, de beszélni nagyon gyengén beszélem. [...]

Hatvány41 útján egyszerre bejutottam Max Reinhardt társaságába, ahol ő igen bennfentes volt. Azontúl mindig együtt voltunk a német színészekkel, akik közé előadások után Reinhardt is eljött. Hatvány, mint új tehetséget mutatott be, aki ért ugyan, de beszélni - fájdalom - nem beszél németül.

Reinhardt mosolyogva fogadott. Pályája emelkedő kezdetén állott, e született, igazi rendező, aki amihez nyúlt - modern vígjáték vagy klasszikus dráma -, mindent újra átvilágított ragyogó tehetségével. Pozsonyi, tehát magyar származású volt, s az volt a gyanúm, mindvégig, hogy tud és ért magyarul, de soha nem árulta el. Általában nagyon keveset beszélt, de érdeklődéssel hallgatott mindenkit.

Mint rendező, ő volt a színház újraélesztője, a színpadi játék sugallatos mestere. Lassankint minden színházi szakértő és nyugati színigazgató őhozzá jött tanulni. Egy Shakespeare-darabból, például, nem csupán a nagy szerepeket, jeleneteket, de az addig homályban maradt részeket hozta ki, s ezáltal új fényt s értelmet adott az előadásnak. Mindezt közelről láttam, mert meghívott a próbáira, s ott a sötét nézőtéren született meg, úgyszólván előttem, a színdarab igazi interpretálása. Nem volt itt szó másról, mint hogy a régi vagy új szerző művét olyan formában elevenítse meg, ahogy maga az író is elképzelte.

Reinhardt teljes felsőbbsége átment a német köztudatba. Úgy fogadták darabjait és előadásait, ahogy ő prezentálta, tökéletesen megbíztak benne. Nem használta ki a kasszasikereket, nem játszotta a darabokat annyiszor, mint lehetett volna, mert érdeklődése máris új művekre csapott át. Két színháza volt akkor egymás mellett, a

117