Reinhardt, Max et al.: „A színészek színházában hiszek”. Max Reinhardt színháza (Budapest, 1994)
Staud Géza: Max Reinhardt Magyarországon. "Herr Professor"
gyermekhangon nevetni, mint Reinhardt szokott. Én csak azt mondom, hogy senki sem ússza meg Reinhardtot valamely keserűség nélkül. Akár mint barátja, akár mint üzlettársa, akár mint írója és végül - akár mint felesége. Reinhardtra rá kell fizetni. Az igaz, hogy senki úgy nem tud megcsinálni embereket: színészeket, írókat, színésznőket pláne! - ez szinte specialitás nála - , mint Reinhardt. Az igaz, hogy senki sem tud olyan csodálatos fölénnyel, jeges hidegvérrel elejteni valakit, mint éppen ő. Senki nem tud úgy felkarolni, és égig lódítani valakit, és a világon senki nem tud elmenni ugyanazon valaki mellett, ha már nem felel meg a számításainak - annyira köszönés nélkül, mint ő. Viszont, ha nem volna ilyen, sohasem lett volna az, aki. Nekem halálosan tetszett. Nem tudom, nem vagyok-e szerénytelen, ha azt mondom, hogy én is tetszettem neki. Talán egy nagyon kicsit. A premierem után még vagy tíz napig Berlinben volt, és minden nap beült a földszint bal egyes páholyba. Az én első tekintetem - bizony, mi tűrés-tagadás -, amint a színpadra léptem, az első páholyra esett, hogy ott van-e. Hát ott volt. [...] Ha nem lettem volna egy kemény tiszaháti gyerek, aki Bereg megyében nőtt fel, kilencven kilométerre a galíciai határtól, hát én is menthetetlenül rákerültem volna a ráfizetők listájára. Most utólag sajnálom. Már régen kihevertem volna azt a kis ráfizetést. [...] (Fedák Sári: Útközben. Bp., [19291. 175-183.) 102
