Kantor, Tadeusz: Halálszínház. Írások a művészetről és a színházról - Prospero könyvek 1. (Budapest-Szeged, 1994)
I. A festészettől a happeningig
I. A FESTÉSZETTŐL A HAPPENINGIG Festészet Nem akármilyen fogás volt, amikor a más nézeteket valló művészeket „a Nép ellensége”-ként aposztrofálták. Csak az vigasztalt minket, hogy nem ez volt az első eset, amikor a hatalom diktálta a művészetben a jogokat. Számomra, s azon kevesek számára, akik e jogokat „visszautasították”, elég nehéz időszak volt ez. Nekünk nem voltak patetikus szólamaink, mi egyszerűen a személyes becsületünket védtük. Fogalmazhatunk úgy is, hogy ez a magatartásunk a gondolkodás és a képzelet Szabadságának a védelme, vagy a tudatosság nonkonformizmusa volt. Később némely történész a megfontolt pozitivisták vállveregető gesztusával úgy értékelte ellenállásunkat, mint nemes, de naiv „vétót”, vagy mint céljavesztett, túlzó heveskedést, mely alkalmatlan a történelmi objektivitás megértésére. Előttünk már akkor világos volt, hogy e próbálkozások üresjáratok, s hogy autentikus nonkonformizmus csak a kultúra legmagasabb régióiban lehetséges. És hogy csak és kizárólag e nonkonformizmus adhat a kultúrának emberi méltóságot, és lehet a haladás motorja. A nonkonformizmust indulati töltete miatt gyakran fanatizmusnak, és „dón quijote-izmus”-nak tekintik, rendszerint egynémely feltűnést okozó állásfoglalásából indulnak ki, melytől nem feltétlenül függ a művészi alkotás értéke. Némely kritikus úgy vélte, hogy az akkoriban egyfajta nem hivatalos „föld alatti” elismerést kivívott absztrakció a „szegény” és „becsületes” realisták ellen irányuló provokáció. Ezek voltak a tények, melyek beleszóltak a művészetembe. Egyre fogyatkozó csoportunk egy-egy kongresszus, konferencia erejéig és a sajtóban is még kiállt a művészi kifejezés szabadságának és a 20. századi művészet eszméjének a védelmében. A legutolsó kongresszuson néhány művésszel együtt megtagadtam az irányított művészetben való részvételt. Felhagytam a kiállításokkal. Elkezdődött az „otthoni” munka. Bába Krisztina és Pálfi Ágnes fordítása (1948—55 közötti időszak) Antikiállítás A mű mely az alkotói folyamat bizonyos szakaszának izolált struktúrába és rendszerbe merevített, megállított képkockája csak illúzióját kelti az alkotásnak. Az alkotás örökké változó, múlandó, illékony állapot, mint maga az élet, Minden alkotásnak tekinthető, ami még nem úgynevezett műalkotás 41
