Kantor, Tadeusz: Halálszínház. Írások a művészetről és a színházról - Prospero könyvek 1. (Budapest-Szeged, 1994)

I. A festészettől a happeningig

I. A FESTÉSZETTŐL A HAPPENINGIG

Festészet

Avagy: SZEMÉTDOMB!

Olyan matéria-sűrítmény, mely csak rémálomban képzelhető el.

Őrület... az élet lázas mozgása. És KEGYETLENSÉGE!... Az antropomorf formák lerombolása.

...Igyekszem mindezt magamévá tenni, beépíteni képzeletembe...

De egyelőre elérhetetlennek tűnik ez az új világ.

Lebéklyóz a tudat, hogy csak a legmagasabb szintű, pontos tudás juttathat el hozzá.

Megpróbálok rajzolni, másolni... Érzem, hogy ez mennyire naiv módszer a titok megfejtésére. ...Nagyítóval sikerült a struktúrák e halmazában új forma- kapcsolatokat, ismeretlen szervezetek új tagolódását, vagy anatómiáját felfedeznem... számos rajzomon már alkalmazom is a „természet új törvényeit”.

Sőt, el is értem bizonyos eredményeket, melyek megelégedésemre szolgálnak.

Amit most csinálok, már nem deformáció, mely mindinkább élősködik csak az emberi alak általánosan elterjedt klasszikus felfogásán.

Egyre erősebbé válik az az érzésem, hogy az élet - igen mély rétegeire jellemző -szövetét tárom fel.

De azt is sejtem, hogy ezzel még nem érhet véget e szokatlan kutatás (investigation).

A jövőben ma még előre nem látható irányú fejlődésen és bonyodalmakon megyek majd keresztül. A legmagasabb rendű TUDÁS által magába zárt világ iránti fokozódó s egyre növekvő elragadtatásom feltétlenül megköveteli ezt a kibontakozást, megoldást.

Önálló „Felfedezést” teszek. Ez ugyanolyan hatalmas, mint a TUDÁS, melytől elborzadok:

Kell, hogy legyen egy másik, ,,oldalsó”, szegényesebb bejárat, lehet akár nevetséges is, melyen a MŰVÉSZET be tud surranni.

Arra a meggyőződésre jutottam, hogy a tudást illetően naiv laikusnak kell maradnom, hogy megőrizhessem az IMAGINÁCIÓ nélkülözhetetlen állapotát!...

...Nehéz megbékélnem ezzel a világgal. A TÁRGY mint körülhatárolt, kemény és áthatolhatatlan forma, melyet évezredek során igyekeztek megszelídíteni és „bekebelezni”, ez az egyetlen szilárd pont, melyre a világ rendíthetetlen és biztonságos láthatósága és kézzelfoghatósága támaszkodott - szövetét most a végtelenbe „nyújtotta”. Formája, melynek segítségével tudatunkban létezett, hirtelen képzeletünk határain kívülre került.

A festészetben: a kép keretén kívülre.

A TÁRGY egyszerűen megszűnt létezni. S vele együtt a FORMA is.

...A kép makettje, melyet annyira megszoktunk, ezek az egymást vonzó és taszító, egymást takaró, majd hirtelen előre toló, egymásba kapaszkodó, kereszteződő, és megkurtítottan, megmerevedetten négyszögű zárt térbe tuszkolt térfogatok és tömegek - világának és a képnek szinte a világ kezdetétől ez a modellje, fáradságosan épülő modellje, mely átélt számos forradalmat - most VÁRATLANUL és VISSZAVONHATATLANUL LEROMBOLÓDOTT - S VELE PUSZTULT AZ EMBER KÉPMÁSA IS. Picasso dühe volt az utolsó egészséges reakció.

Az illúziók és az erőtlen rekvizítumok igazi temetője.

33