Kantor, Tadeusz: Halálszínház. Írások a művészetről és a színházról - Prospero könyvek 1. (Budapest-Szeged, 1994)
I. A festészettől a happeningig
I. A FESTÉSZETTŐL A HAPPENINGIG Beke László: Kantor művészete és elmélete Beke László: Kantor művészete és elmélete’ Az eltorzult kelet-európai fejlődés egyik legnehezebben megmagyarázható jelensége, hogy itt megannyi akadály ellenére születhettek meg világraszóló teljesítmények. Kantor színháza a 20. század második felének egyik legsúlyosabb, nemzetközi rangú találmánya, és az egész életmű arra példa, hogyan lehet az elnyomásból, szenvedésből, szegénységből, provincializmusból, földhözragadtságból, hétköznapiságból, banalitásból, unalomból, semmiből valamilyen megdöbbentően eredetit és felemelőt teremteni. Kantor kelet-európaisága, sőt lengyelsége annyira tanulságos és tanulmányozható fenomén, hogy külön monográfiát lehetne írni róla. De nemcsak ez a jelenség szorul magyarázatra. Az „egyetemes és nemzeti” átkos problematikája mellett ott van még Kantor belső fejlődésének számos különleges vonása, hagyomány és avantgardizmus összefonódása, képzőművészet és színház viszonya életművében, s nem utolsó sorban az a kérdés, hogy nekünk, magyaroknak egyáltalán mi közünk lehet Tadeusz Kantorhoz. Ez utóbbival kezdem, mert szubjektív okokból is erről tudok a legkönnyebben beszámolni. Egy olyan kötethez írok most előszót, amelynek már legalább tíz éve meg kellett volna jelennie. Hogy miért nem jelenhetett meg időben - ez megintcsak jellegzetesen magyar, sőt kelet-európai történet (különösen, ha levonom belőle saját mulasztásaimat). Ide másolom - némi kiegészítéssel - több mint tíz éve elkezdett (és soha be nem fejezett) Kantor-monográfiám bevezetőjének egy részletét. A magyar avantgardisták egy csoportja már a 60-as években tudomást szerzett Kantor tevékenységéről. Szentjóby Tamás számára az 1967-es tengeri happeningben való részvétel sorsdöntőnek bizonyult: többet nem kapott útlevelet. Nem engedték ki Varsóba sem, ahol 1972-ben a Foksal Galéria - Kantor főhadiszállása a krakkói Krzysztofory Galéria mellett - a magyar avantgardistáknak rendezett kiállítást. Én viszont jelen lehettem és áttanulmányozhattam Kantor munkásságának gazdag dokumentációját. Ettől kezdve tudatosan kerestem a találkozást vele - évekig hiába. 1973 őszén csak a színészeivel akadtam össze Párizsban, 1976-ban Krakkóban ő magával is, de előadása éppen ekkor nem volt látható. (Ez az év volt A halott osztály edinburghi bemutatójának éve - jelen lehettem volna, ha feletteseim nem döntenek úgy, hogy a meghívás teljesítése „nem munkaköri kötelességem”.) Kantor megajándékozott a Halálszínház-manifesztum egy példányával, majd arról beszélgettünk, hogy milyen szívesen jönne Magyarországra. Aztán A halott osztályt ismerősök látták Lengyelországban, Párizsban, Belgrádban (Eörsi István írt szép beszámolót az utóbbi előadásról az ÉS-ben), csak éppen nekem nem sikerült - míg végül munkatársai meg nem táviratozták 1978. novemberi előadásainak dátumát. így A halott osztályt sikerült Krakkóban kétszer is látnom és Kantorral hosszasan elbeszélgetnem. Közben a kaposvári színház meghívta Kantor társulatát, de nem történt semmi. Én is többször nekirugaszkodtam a monográfiának, hasonlóan eredménytelenül. 1985 novemberében Kantor Budapesten járt átutazóban New-Yorkból Thessalonikibe - társulat nélkül, mert a bemutatót valahol megfúrták - és szűkebb körű ankétot tartott az R-klubban (szövegét más dokumentumokkal együtt közölte a Kultúra és Közösség 87/1. száma). Egy Budapesten az ELTE docenseként és Krakkóban Kantor munkatársaként dolgozó színháztörténész, Király Nina elszántsága kellett ahhoz, hogy ez a kötet végre létrejöhessen, és hogy a Cricot 2 színházat végre láthassa a budapesti közönség is (amit e sorok írásakor egyelőre csak szívből remélhetünk). * * A cikk eredetileg 1990-ben, Kantor 75. születésnapjára készült. A bevezetőben említett magyarországi fellépés soha nem jött létre. (A kiadó) 15
