Németh László - Latinovits Zoltán: Győzelem - szövegek, legendák, dokumentumok - (Budapest, 1991)
Németh László: Győzelem (1941)
Sántha. Ó, már feltételei is vannak? Sántháné. Ha Ágnes igent mond, lehetnek. Sántha. S ha énnekem is vannak? Ha nem engedem haza? Sántháné. Azért hoztam ki Ilát: ő itt lesz veled. Sántha. Elhanyagolná Icuka köldökét? Mit meg nem ér egy férfi első feltétele. Ila. Én igazán nagyon szívesen, mindig. Nem mondhatod, hogy érted bármikor ... Az izgalomtól zokogásban tör ki. Sántha. Tehát Ágnes kell. Kizarándokoltatok ide, mint két nemtő: visszakérni. Kiragadni őt a veszélyes befolyásból. Az apjáéból, s ki tudja, kiéből nem. A nagy varázsszer is itt van veletek: a házasság. Jobb házasság, mint Iláé: mert Ilának a férje inkább a tudomány, mint az eugénika csodája. Asszonnyá lenni három hónap alatt; nagyságos asszonnyá, akinek a maga szobalánya nyit ajtót, s a férfiak kezet csókolnak. S mindezért egyetlen nagyon is méltányolható feltétel, hogy Ágnes azonnal hazamenjen. Te ezt a feltételt méltányolod, ugye? Sántháné. Igen, nagyon is méltányolom ... Nem tudom, te látod-e ezt a játékot, vagy éppen bátorítod. Egyik esetben sem értelek. Sántha. S ha Ágnes nem méltányolja ezt a feltételt? Ha ó nem akar hazamenni? Annyit beszélnek a vérről. S az agy valóban nagyon keveset képes egy másik agyba átönteni: erre az egész életem bizonyság lehet, a házasságom meg különösen. Hátha a vér vállalja fel az ember ügyét? Van csak valami nemesség bennünk, ami átörökíthető, s nem bír a ti világotokba, a Bartókéba és a Héthársiakéba belenyugodni. Sántháné. Téged megtéveszt a leányod modora. Ő egy kicsit pökhendi: stílust csinál abból, amit a sok fiú a bokájáért elnézett neki. Sántha. S ha én nem adom meg magam? Ha én ki akarom várni, hogy mi bújik ki ebből a stílusból? Azok közt a férfiak közt, akik közé te dobtad prédául, természetesen nem maradt más: mint hogy túlnyegléskedje őket. A teniszpályán ő is csak ütővel labdázhatott. De ha igazi férfiak közé vezetem; ha az igazi élet fúj át a lelkén ... Sántháné. S ezt itt akarod csinálni? A parasztjaid közt? Ila sírva. Anya, ne izgasd apukát. Tudod, mit mondott Ottó. Sántha. Én nem fogadom el a te Héthársid feltételét. Nem engedem eltaposni, ami a lányomban: én. Sántháné csendesebbért. Ilának igaza van, nem szabad felizgatnod magadat. Engedd, hogy megkeressem Ágnest, őneki magának csak van beleszólása a dolgába? Sántha. Itt, előttem. Itt akarom hallani, hogy van-e egy zöld ág, amin a remény és fájdalom az én üszkös lelkemből kihajthat ... Ila, keresd meg. Ila. Igenis, apukám. Benéz a házba. Sántha csendesebben. Ágnes olyan dolgokat mondott nekem, amilyet tőletek harminc év alatt sohasem hallottam. Sántháné. Túl komolyan veszed a mondásait. Egy ideje van benne egy kis múló zavar. De ez a korával jár. Ila visszajön. A ház üres. Sántha. Nézz be a tanterembe ... Magába roskadtan. Múló zavar. Neked az enyém is múló zavar volt. S igazad van: elmúlt, mert összetörtél. Sántháné. Én? Bandi! Ezt mondod? Sírva fakad. Ila kijön az istállóból. Itt sincs ... Apu, anyu, ne kínozzátok egymást. De hát hol van ez az Ágnes? A szakácshoz, aki akkor jön ki. Nem látta a húgomat? Szakács. Az Ágnes kisasszonyt? Erre ment el az Ács Laji után. Ila ki, a határ felé. A két öreg ott áll a szín előterében, egymáshoz közel. A szín sötétedik. A jelenet alatt alakok jönnek ki az istállóból: hátra s a konyha felé mennek, egy-kettő a tornácon is végiglépdel; a jelenet vége felé a vályúra ülnek, s nótázgatóan dünnyögnek. Sántháné odahúzza a széket az ura alá. Ülj le legalább. Sántha. Úgy, kíméljük egymást; az egész életünk egy gyilkos kímélet volt. Sántháné hozzáhajolva. Olyan rettenetes: azt hallani, hogy én törtelek össze. Sántha. Mondjam, hogy nem törtél? Még ezt is lealkudnád. Jó: nem törtél. Én voltam őrült, te csak a kényszerzubbonyt adtad rám. Megakadályoztál, hogy kárt tegyek magamban 31
