Németh László - Latinovits Zoltán: Győzelem - szövegek, legendák, dokumentumok - (Budapest, 1991)
Szigethy Gábor: Győzelem, diadal nélkül (1991)
tókedvét, aki nagyon régóta készült arra, hogy nemcsak színészként, de rendezőként is bizonyítsa: színházi ember és művész - nemcsak részletek tökéletes megoldására alkalmas, de az egész átpillantására és újjáteremtésére is. 1971 májusában szerződött a veszprémi Petőfi Színházhoz: egy szerep eljátszását s egy darab megrendezését vállalta. Akkor még nem tudta: Németh László darabjának színpadra állításával kell majd megbirkóznia azon a télen. 3. Rendezni nagyon régóta szeretett volna. Rendhagyó pályakezdése, építészmérnöki diplomával zsebében segédszínészként indulása huszonöt évesen a színházi pályán olykor a szükségesnél göröngyösebbé tették számára az utat. Kezdetben hármasával veszi az akadályokat. Fél éve sincs még a debreceni színháznál, amikor már jelentős szerepet osztanak rá. 1957 januárjában - saját kérésére — még a Bohémélet előadásában kardalosként is föllép, márciusban már a Játék a kastélyban egyik szerepét próbálja a színház vezető művészei — Angyal Sándor, Hotti Éva, Márkus László társaságában. (Egy fénykép hátoldalára kalligrafikus betűkkel felírja: »Játék a kastélyban« Márkus, Angyal II. felv. (Molnár Fr.) ELSŐ KOMOLY SZEREP 1957.) S alig két év múltán már úgy érzi: nincs igazán helye a pályán. 1958 nyarán keletkezett töredékes kéziratok23 arról vallanak: néha úgy gondolja, színész sem akar már lenni, de a következő pillanatban színész-rendező-író pályafutást álmodik magának s „talán” díszlettervező is lesz. Emberi, művészi és politikai okok egyaránt motiválják az ötvenes évek végén e sokirányban rengő belső bizonytalanságot, de az biztos: Latinovits Zoltán számára a színházi munka már az első pillanattól kezdve nem csupán színészi munkát jelent. A színházat tanulja Debrecenben, nem a színészetet. S néhány évvel később már tudatosan is megfogalmazza művészi terveit: rendezni akar.24 Nem engedik. Latinovits Zoltán számára a színház társulat, együttes, céh, közös alkotó munka, „csapat”. A kor hivatalos gondolkodása számára idegesítően egyértelműen fogalmaz: „Ugyanazt várom, mint minden évben, amit több helyen elmondtam, leírtam, panaszkodtam, ordítottam, toporzékoltam. Helyesen vagy helytelenül, az etikett szerint vagy formátlanul bugyborékolva. Tehát röviden: várom társulatok megszületését, annak ősi, céhi értelmében, várom hogy valahol, valahogyan, talán a színészbejárón, újra beszivárogjon a szeretet a színházakba és vele együtt a közösségi érzület. Várom a magyar szerzők újjászületését, és elvárom, hogy a magyar darabokat a születendő társulatok életük ügyének tekintsék. Várom, hogy a színházak is megtalálják (eredeti) saját hangjukat, ahogyan filmjeinkben egyre inkább találgatjuk azt. Várom a bérek rendezését és az ember regenerálódása szükségességének elismerését. Várom, hogy visszatérjen a siker lehetősége, de ugyanúgy a bukás is, mert csak ez fémjelez munkát és törekvést, képességet és tudást. Hogy a tehetség megkapja a maga erkölcsi és anyagi rangját. Hogy a tudás szabjon sorrendet közöttünk. Várom, hogy végre kimondjuk, kire van szükség, és kire nincs. Várom, hogy egy ember munkájából ne éljen képességtelen többi tíz.”25 1990-ből visszanézve igaz, hogy „Latinovits épp akkor jelentkezett, hogy rendezni szeretne, amikor a céh legjobban féltette hatalmát”26, de nem csupán szakmai irigység, vagy hatalomféltés volt annak oka, hogy erővel és fondorlattal gátat szabtak Latinovits Zoltán rendezői törekvéseinek. 1976 áprilisában így jellemezte az évtizeddel korábbi furcsa helyzetet Latinovits Zoltán: „Várkonyi közölte, hogy én nem rendezhetek, Darvas sem rendezhet, ellenben a Kern András igen. Aki ezt megérti: tisztelgek. De aztán a Kern András se rendezhetett. Bár ő azért kapott lehetőséget kétszer.”27 Latinovits Zoltánnak, Darvas Ivánnak nincs rendezői diplomája. A pályakezdő színész Kern Andrásnak sincs. A rendezői diploma hiánya tehát aligha komoly indok. Legfeljebb ürügy. Vannak tények, amelyek létezését dokumentumokkal tudjuk bizonyítani. S vannak tények, amelyek megtörténtét csak közvetett módon lehet igazolni. Természetesen soha, senki nem fogalmazott hivatalos, pecsétes papírt arról, valójában miért nem rendezhet Latinovits Zoltán vagy Darvas Iván. Sőt! Soha, senki nem fogja tudni iratokkal dokumentálni, hogy Latinovits Zoltánnak hivatalosan valaki is megtiltotta volna, hogy a hatvanas években, Budapesten rendezzen. S mert Várkonyi Zoltán volt (akkor) a Vígszínház 227
