Németh László - Latinovits Zoltán: Győzelem - szövegek, legendák, dokumentumok - (Budapest, 1991)

Németh László: Győzelem (1941)

élelmes embernek tudnia kell. Azt akarjuk, hogy a nép arasson a Balatonon... Az öreg azt mondta, kétszázezret játszva kihasíttat erre a tanulmányi alapból.

Lajos. S kétszázat tudna-e most azonnal adni ...

Laci. Hogy kétszázat? Mire?

Lajos. A kis tiszteíetes ugyanis azért szalajtott be. A titkár úr valami hozzájárulásról beszélt neki, s most, hogy a mi pénzünk elfogyott, eszébe jutott. Én ugyan ellene voltam. Ha fölettük, amire egybecsődültünk, menjen mindenki haza. De most akadt egy igen jó előadó, valami elbocsátott jegyző, aki az adókivetést akarja nekik elmagyarázni, meg a könyvvitelhez is ért. Azon mind kap, azt hiszik, ezután ók lesznek az állam, s az állam, amik ők voltak idáig.

Laci. Az igaz, hogy futólag valami ilyesmiről is volt akkor szó. De nem konkretizáltuk, s most ilyen sebtében nem tudom, hol az a hivatalos zseb, amelyből kivehetjük.

Ágnes. Ott van a tied, vedd ki. Tegnap vetted föl a fizetésedet. Fizesd ki abból.

Laci. Te menj talán, kedvesem, bekhendezni.

Sántha aki már indulna, visszafordul. Ágnesnek igaza van. Add oda rögtön a fizetésedet.

Lajos. Csak azt ne. Hogy jut ilyesmi eszükbe? Csak nem komolyan mondja a professzor úr? Nagyon rövid eszűnek kellene lennem, ha ekkora ellenséget szereznék magunknak, mint a titkár űr pénztárcája! A község még hagyján, de privát zseb nem feled.

Laci. Lajinak, mint mindig, megint igaza van. Erre igenis kellene egy alapnak lenni. Az ember százezrekről beszél, s amikor gyors kétszáz pengőre van szükség, nincs, ami fölött diszponáljak. Kedvem volna megszégyeníteni az államot, úgy, ahogy mondjátok. De ebből nem lehet precedenst teremteni.

Ágnes. Csak teremts. Teneked ennél a háznál mindened megvan; a zsebpénzedet futkosod össze ezzel a szociális fortyogással. Mit gondol, mit kap ő azért, hogy maguknak most ne tudjon semmit sem adni? Havi mennyit?

Sántha. Találós kérdés: „Melyik az a cső, amelyik megeszi a vizet?” „A népsegélyezés csatornái.”

Laci. Nem tartom helyesnek, hogy így rontjátok a hitelünket. Nemcsak az enyémet, mindnyájunkét. Ács Lajos, akármilyen okos fiú, bizonyos fokig mégiscsak alulról nézi mindezt. S kész a hamis következtetés.

Sántha. Ne kíméld te a népet: tud az pontosan mindent.

Lajos. Legalábbis gyanít. Ha egy kicsit föllebb kerül, akkor látja, milyen pontosan gyanított. De az nem baj, titkár úr. A család mindig szigorú bíró: nagy szükség van ilyen, minden virágba bemászó, minden virágport felszedő méhemberekre. Ha az ilyen szociális mismásban mindenki túl komolyan fogná föl a dolgát, akkor egy csomó éremgyűjtőből meg bogarászból állna az értelmiség, aki még a piacra sem megy ki, nehogy hazudnia kelljen a népnek.

Sántha fejét felütve. Ezt mire mondja?

Lajos. Csak arra, amit a kis tiszteíetes is tanít. Hogy az Istennek néha csodálatosak az útjai ... meg az eszközei ... Nohát, akkor én sem lábatlankodom itt tovább, titkár úr.

Laci. Várjon csak; találtam ki valami expedienst. Kardhányóéknak telefonálok. Húzza Lajost kifelé. Apa, te nem jössz?

Sántha. Én nem ... Lemondok az unokám köldökéről ...

Lajos kezét nyújtja. A mi kis bransunkat azért megnézhetné a tanár úr. Ágnessel kezet fog. A kedves családját is szívesen látjuk. Laci és Lajos el.

Apa és leánya egyedül maradnak. Sántha, mint aki elzárkózik a további beszéd elől, az újságja mögé ül. De nem olvas, csak sápadtan nézi a betűket. Ágnes ránéz, fölveszi s újból megtörli az előbb megtörölt almát, aztán mégsem harap bele.

Ágnes. Nem furcsa? Bejön ide egy fiú, én kútcsinálónak nézem, s egy negyedóra alatt többet mond nekünk rólunk, mint mi, amióta élünk. Kétszer vagy háromszor is megfigyeltem, amint beléd vágott a szava. Szinte fölnyíltál, mint a Loreleyben az örvény ... Pedig egész sunyin mondotta.

Sántha. Könnyű annak, aki tiszta talajon áll, a többiről fontosat mondani.

16