Németh László - Latinovits Zoltán: Győzelem - szövegek, legendák, dokumentumok - (Budapest, 1991)

Németh László: Győzelem (1941)

Rudolf. Ó, igen, tulajdonképpen csak egy kis labdaadogatás. Áginak kissé bizonytalanok voltak a bekhendjei.

Sántháné. S egy kicsit pökhendi a modora.

Rudolf. A bekhend, az javul már. Ágnes ráüt a rakettel. Nevetnek.

Sántha. Héthársi úr bizonyára kitűnő teniszező?

Rudolf. Van minden sportágban egy kis múltam.

Sántháné. Tavaly ő nyerte a balatoni férfiegyest.

Sántha. Hogyan? Minden sportágban? Agyaggalambra is lőtt már?

Rudolf. Egyszer. Próbaképpen. Tulajdonképp vízi ember vagyok. Ha Ági be nem fog, most is kinn száguldók a vízen. Ez egy kicsit a szakmám is.

Ágnes. Rudolf csónakokat gyárt. Konstruktőr.

Sántha. Ahá, konstruktőr.

Rudolf. Igen; van egy kis vállalatom. De ez csak az anyagi fele az egzisztenciámnak. Amellett hites szakértő vagyok és adjunktus a műegyetemen.

Sántha. Értem. És milyen csónakokat gyárt, Héthársi úr? Természetesen csak motorosokat. Olyan berregőt is csinál, amelyiknek az orra kiáll a vízből, s egy mérföldre hallik a lármája?

Ágnes. Apuka a glisszőrt gondolja.

Rudolf. Igen, olyat is. Sőt, épp ezzel szereztem egy kis nevet.

Sántha. S mire jók ezek? Hogy az ember száguldjon, ahol ringani illene?

Rudolf. Istenem, vannak, akik keresik. S a technikusnak az a dolga, hogy az igényeket kielégítse.

Sántha. Vagy hogy új bolond igényeket teremtsen. De hisz Héthársi úr is vízi ember. A héten át csónakokat gyárt, hogy a hét végén maga is beleülhessen.

Rudolf. Nem tagadom, imádom a vízi életet. Tavasszal senki sincs kinn előbb a Dunán. Én vagyok az első s az utolsó víkendező.

Sántha. Igazi víkend élete van. Hétközben azért dolgozik, hogy mások víkendezhessenek. A mások víkendjéből pedig magának csinál minél szebb és hosszabb víkendeket. Egy angol bölcselő szerint a polgári élet igazi célja, hogy víkenddé alakuljon át.

Rudolf udvariasan nevet. Van benne valami. Mihelyt megnősülök, egy helyettest alkalmazok a vállalatomban.

Sántha. S akkor annyit víkendezhetnek, amennyi felesége őnagyságának jólesik. Ámbár nem tudom, okos dolog-e ehhez az élethez megnősülni. Nem stílszerűbb minden héten mással víkendezni?

Rudolf. Sajnos, minálunk a családban van az egynejűség.

Ágnes. Csak ne dicsérje magát.

Rudolf. Nagyon jól tudom, hogy ez nem dicséret. Ez csak egy őszinte, szomorú vallomás. Mi már olyanok vagyunk, apám s a bátyáim is, hogy egy nőre szeretjük az életünket betáblázni.

Sántha. Héthársi úr, úgy látom, az, amit ma eszményi fiatalembernek mondanak. Kisportolt férfi, aki mindig ugyanazzal a nővel akar társadalmunkból a Szentendrei-sziget füzesei alá kiglisszőrözni. S ehhez meg is van a módja. Amellett adjunktus és hites szakértő.

Rudolf megüti a hang. Professzor úr talán gúnyolódni akar. De én valóban szeretem a szakmámat, a természetet, a sportot. Amint azt is szeretni fogom, akit oltárhoz vezetek.

Sántha. Jól teszi, Héthársi úr, s én a világért sem akartam kigúnyolni. A feleségéhez, aki közben sálat kötött a fejére, s valami nyári cekkert kapott a karjára. Elmégy, kedves?

Sántháné. Igen, átszaladok Ilonékhoz. Látni akarom az unokáimat. A kisebbiknek valami ekcéma van a köldöke körül ... Rudi, nem akar elkísérni?

Rudolf. A legnagyobb készséggel, méltóságos asszonyom. Alázatos tiszteletemet, professzor úr.

Sántha. Alázatos tiszteletemet. Nagyon köszönöm, hogy volt szíves Héthársi úr a lánykámmal gyakorolni.

Sántháné és Rudi elmennek.

Ágnes. Anya még jókor elhurcolta Rudit. Félti, hogy észreveszi, mit mondasz neki. Néhányat suhint az ütőjével, azután rámába szorítja.

11