Nagy Adrienne: Köszöntünk, színház, szép tündérvilág! Jelenetek a magyar hivatásos színjátszás 200 éves történetéből. Kiállítási kalauz (Budapest, 1990)
A magyar hivatásos színjátszás megteremtéséért és megtartásáért folytatott küzdelem szorosan összefonódott a magyar nemzet identitásáért és fennmaradásáért folytatott harccal. Ha stílusosak akarunk maradni, színháztörténetünk olyan dráma, amelyhez előjáték is kapcsolódik. Felvonásait a történelem írta. Műfaját tekintve kevert: groteszk tragédiák és vígjátékok tarkítják. A kibontakozást a szakaszosság Jellemzi, már a kezdet is többszörös újrakezdést jelent. Tragédiájához tartozik, hogy a nehezen kiharcolt sikereket a küzdők alig élvezhették. A kezdetet az az oklevél jelenti, amit I. Lipót adományozott a „kolozsvári illetőségű" Felvinczi Györgynek 1696. október 23-án, mely Magyar- és Erdélyország egész területére vonatkozó játékengedély. Sajnos, csak a szándékról van tudomásunk, a megvalósítás közel száz esztendőt késik. A második, eredményesebb színházteremtó kísérletet ünnepeljük az idén, és ezt köszönt- Jük a Szabó Lőrinctől kölcsönvett mottójú kiállításunkkal is, amelynek első helyiségében az előjáték és a „kezdő jelenet" főszereplőit, helyszíneit és „kellékeit" ismerhetik meg. Előjáték: Buda — 1790. II. József halála után II. Lipót összehívja az országgyűlést. Ez az esemény a magyar reformkor kezdetét jelentette, illetve közvetlen előzményét. A Budára sereglő rendeknek, akik az országgyűlés munkarendjébe iktatták a magyar játékszín ügyét, egy maroknyi kis csapat be akarta bizonyítani, hogy mennyire fontos az anyanyelv és a magyar nyelvű színjátszás a német helyett vagy legalább mellette. „Miután napjainkban a Theatrumok a társadalmi erények valódi iskolái: kis társaságunk képes lesz Nemzetünk közép és alsó osztályának, mely a magyar nyelven kívül mást nem tud, sőt nem ismer, szeme elé tárni... Ugyanis a honi nyelven előadott bármely igazság hathatósabban szivárog be a lélekbe, mint akármely más Idegen nyelv közbejövetele folytán.” A fiatalok nagy nehézségek árán kiharcolják, hogy a német Budán, a három évvel korábban megnyitott német teátrumban, a Várszínházban (Weissenberg Ignác rajza nyomán készült litográfia reprodukciója) magyarul játszhassanak. Bár Kazinczy Ferenc is segítene, végül úgy döntenek, hogy nem az ő Hamlet-fordítását tűzik műsorra, hanem könnyebb műfajjal kezdenek. A német színpadokon Brühl és Möller egyaránt divatos szerző volt, így ők is két Brühl-darab és a Gróf Waltron közül választottak (kéziratos színíapjukat 1. tárlóban, a Ráday Levéltár tulajdona). Brühl mellett döntöttek, és 1790. október 25-én Simái Kristóf, piarista szerző „magyarításában" az Igazházi csendült fel magyarul Budán (nyomtatott színlapja OL tulajdona): két nap múlva pedig Pesten, a Rondellában (reprodukció) ismételték meg a nagy sikerű előadást. Ezután a közönség a hivatásosoknak még egyáltalán nem nevezhető színjátszókat elveszíti szem elől. A csend majdnem két évig tartott, de mögötte ádáz harcok húzódtak meg játékengedélyért, majd játszóhelyért. A küzdelem vezetője, időnként magányos harcosa Kelemen László (hiteles arcképe ismeretlen rajzoló jóvoltából, OSzK SzT tulajdona, a gipsz reliefet Priszter Andrea készítette róla a rajz alapján). Nevéhez nem véletlenül kapcsolják az első hivatásos színtársulat megszervezését, noha vezető soha nem volt; inkább mindenes, drámaíró és fordító, főként azonban színész. 1792-ig ugyan ügyvédi 3
