Kovács Gábor (szerk.): Paletta 1988. Válogatás gyermekdarabok szinopszisaiból (Budapest, 1988)

Magyar darabok

24.

ARISTIDE-CHRISTIAN CHARPENTIER: VARÁZSHEGEDŰ (Le violon du temps qui passe)

(Francia mesejáték 2 részben, prózában és versben, zenével - visszatérő varázshegedű motívum -, szereplők: 4 férfi, 1 nő.)

Fordította: Karinthy Judit

Lelőhely: Magyar Színházi Intézet (Q 14 059) (soksz. péld.)

Bemutatta a Józsefvárosi Színház 1983. IX. 19.

Jó ízléssel felvonultatott színpadi hatáselemei dacára a "Varázshegedű" epikus alkotás. Színpadszerűségét dicsérve az eleven helyzetkomikumokon kívül, szólni kell a darab zenéjéről is. Egyetlen dallam ismétlődik, s ez megkönnyíti a befogadást, e zenei téma - akár középponti, akár kísérő pozícióban van - mindig tartalmi motiváltsággal, s nem pedig ráerőszakolt külső elemként kerül a játékba.

Váratlanul érkező örökség változtatja meg a két egymás mellett cseperedő cimbora életszemléletét, jövőjükhöz, céljaikhoz fűződő viszonyait.

Két párhuzamosan futó, egymást váltogató cselekményszál ad testet a mesének. Eltérő igazságtartalmakkal, hangulatokkal és játéstílussal. Didaktikus élű és szokványos az egyik igazság, melyet Pierre képvisel a darabban. A kelekótya fiú végül megérti, hogy a tétlen "sültgalambvárás" helyett gyümölcsözőbb, ha szorgos munkával alapozza meg jövőjét. A vonal pedagógiai direktségét sikeresen oldja a fordító dialógusaiban kibontakozó, nyelvi lelemény, humor.

A Julien megélte költői álomjáték a másik szál. A fiú, bár szorgalmas tanonc, mégis többre hivatott, mint továbbvinni apja kétkezi munkáját. Az álmok és a szépség mestersége az övé. Ö a kiválasztott, aki dalra bírhatja majd a Hegedűt, a művészete varázslatos szimbólumát.

Kétféle emberi teljesség; az egyik ember az anyagot széppé formázó művességben találja meg igazi, teljes önmagát, a másik a szépséget anyagul használó művészetben. Kétféle teljesség? Inkább a teljesség két oldala. A mese nem ítélkezik, nem teszi le a voksát. Az álmodozás felett álló gyakorla- 62 -