Hegedűs Sándor (szerk.): IV. Országos Színházi Találkozó 1985. május 27 - június 9. (Budapest, 1985)

Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház

- 8o -Nem értem, hogy miért lesz a nőből a fiú és a fiúból a nő? Ezen a részen különben le is ült az előadás, mert mindenki egy kicsit meghőkölt ...; szóval nem volt érthető. Itt - vé­leményem szerint - éppen az a humor alapja, hogy a férfi fér­fi, a nő pedig nő. Csakhogy a környezetük másképp látja őket,. Hát én csak ennyit szerettem volna bevezetésképpen. Át is adnám a szót Erzsikének. BERKES ERZSÉBET: Szintén nagyon örültem a tegnapi estének, mégha nekem is az volt a véleményem, hogy ez a társulat azért ennél többet is tud. A magam részéről több Ízben is láttam Nyíregyházán a társulatot, s elmondhatom, hogy mindig fel is lelkesített mindaz, amit tapasztaltam. Az volt az érzésem, hogy a szinház offenzivában van, imádják a színészeket, a színészek ezt na­gyon is tudják, és hát persze nagyon jók. A szóban forgó e­­setben azonban a darab egészét lehetett volna jobban összetar­tani. Elsősorban tehát a rendezést tudom birálni abban, hogy - ahogy ezt Iglódi is említette - mélységeket és magasságokat akart a darabban megjeleníteni. Ennek a törekvésnek ugyanis három dolog ellenállt. Az volt mindenekelőtt az érzésem, hogy a főszereplők - a címlap szerinti főszereplők - nem kaptak világos instrukciókat affelől, hogy milyenek is ők valójában. Az ő szerepkörükben a rendezőnek valóban el kellett volna döntenie, hogy habkönnyű kedves bohócéria-e amit játszaniuk

Next

/
Oldalképek
Tartalom