Hegedűs Sándor (szerk.): IV. Országos Színházi Találkozó 1985. május 27 - június 9. (Budapest, 1985)

Győri Kisfaludy Színház

I- 353 -hiszem, hogy a kényszerű konszolidáció drámájáról van szó, amely nagyon aktuális ma. A kényszerű konszolidáció és a reálpolitika, illetve a hősi pátosz ... Közbevetőleg megjegyezném, hogy nem hiszem, hogy a győri ifjúságot éppen a hősi pátoszra nevelné ez a dráma, mert ez a hősi pátosz, különösen a Csiszár elővezetésében, majdnem hogy egy öngerjesztő, öntisztító aktusban fűt végig. Mikor már régen arról van szó, hogy nem muszáj meghalni, de ők még a végén is megpróbálnak meghalni ..., szóval belemerevedtek, belemanipulálódtak egy olyan pózba, melyet elvártak tőlük, mégpedig hiúságból, társadalmi helyzetükből, osztályhelyzetükből, stb. Számomra egyébként elsősorban arról a dilemmáról szól a darab, hogy egy forradalmi helyzetből vagy egy veszélyhelyzetből érdé® mes-e mindenáron, elveket féladva, életeket áldozva vagy életeket nem áldozva kilépni, tehát belesimulni egy reálpolitikába, avagy az utolsó szó jogán a felépített manipulált konstrukciót megkisérelhetik-e felrúgni az úgyis halálraszántak ... Nem tudom másképp megfogalmazni, de én ezt éreztem a drámában a leglényegesebbnek. Hozzátenném, hogy az előadásban is, azaz az Imre olvasatában, aki a drámával ellentétben túllépett a belenyugvás, avagy a reálpolitika pozícióin.

Ami egyébként az előadással problémám: véleményem szerint a látványelemek nem olyan mértékben voltak szervesek az előadás szövetével, ahogy szükségeltetett volna. Önmagukban a látványelemek gyönyörűek, de valamiképp egy más dimenzióba teszik át a dráma folyását. Ez egyébként összefügg a darab verbalizmusával. Elnézést, hogy anekdotázok, de volt egy is-