Dés Mihály (szerk.): A százéves Operaház válogatott iratai (Budapest, 1984)

A százéves Operaház válogatott iratai

folytán természetesen elkerülhetetlenül szükséges volt egy új belettmester szerződtetése, s a fennforgó körülmények között célszerűnek találtam a Káldy Gyula igazgató és Smeraldi Cézár között hosszabb tárgyalás és alkudozás után létrejött szerződés j óváhagyását. Mellékelve visszakérőleg felküldöm a szerződést. Fogadja stb. Bpest, 1895. dec. 2. Nopcsa Elek kmbiztos Belügyminiszter azzal küldi vissza, hogy jövőben az Operaház­nak magyar jellege kifejezésre juttatása céljából külföldiekkel kötendő szerződések magyar nyelven állíttassanak ki. (OL.BÜM. Ein. 8. 5017/1895. 172 csJ 71 . KÁLDY GYULA ELŐTERJESZTÉSE NOPCSA ELEKNEK A HÉTFŐI ÉS PÉNTEKI ELŐADÁSOK SZÜNETELTETÉSÉRE 2511 szám 1896 Méltóságos Báró Úr! Kománybiztos Űr! A Székes-főváros összes színházaiban igen csekély ez idő sze­rint a látogatottság. Ez természetes; a lakosságot a milleniumi és kiállítási szórakozóhelyek és látnivalók újdonsága vonzza, az idegenforgalom pedig most még csekély, s csak akkor fog majd emel­kedhetni, ha úgy a vidék népét, mint a külföldit a hivatásbeli, vagy a tavaszi időszakkal járó foglalkozás és működés nem fogja már lekötni, hanem szabadságot élevezhetnek tanárság, diákság, hivatalnokok, gazdák, stb. s a mikor a turista-szezon is majd kezdetét veszi. Ezenfelül nálunk a vidék népét a dolog mellett még az ország minden részében tartott milleniumi ünnepségek is visszatartják. Azt hiszem, hogy június közepe előtt alig indul meg a főváros állandó nagyobb látogatottsága, s addig színházunk­nak is csekély lesz a közönsége. Nem látom ezek szerint célszerűnek, hogy mindennap tartsunk ez idő szerint előadást, annál kevésbbé, mert a bevételek alig fedezik a napi költségből s a művészek gyakori működéséből /túl­­fellépések/ keletkező kiadásokat. Azon előterjesztést bátorkodom ennélfogva tenni Méltóságod­hoz, hogy junius 8-ig a hétfői és pénteki napokon (ünnepnapot ide nem számítva) ne tartsunk előadást. Az ekkép elmaradó előa­dások csekély jövedelme a többi előadáson kétségtelenül befolyik, a napiköltség s a túlfellépti díjak pedig a pénztárban maradnak. E mellett az utóbbi időben erősen megzaklatott személyzet is némi pihenőt nyer s a tartandó előadásokra több gond és erő lesz 94

Next

/
Oldalképek
Tartalom