Dés Mihály (szerk.): A százéves Operaház válogatott iratai (Budapest, 1984)

A százéves Operaház válogatott iratai

28. JELENETRÉSZLETEK ELŐADÁS ALATTI ISMÉTLÉSÉNEK TILALMA 1499 sz. 1886 Rendelet Ismételten előfordult, hogy egyes ének- és tánczdarabok, a jelenet félbeszakítása mellett ismételtettek, minek következté­ben elrendelem, hogy ének- vagy tánczrész semmi körülmény közt nem ismételhető.­Ha a közönség az előadó művészt tapsaival hívja, s a művész a közönség elismerését megakarja köszönni, ezt megakadályozni nem lehet; de ez esetben az illető művész pénzbírsággal bünte­tendő. -A zenekarnak jelenet közben semmi körülmények közt sem sza­bad a már lejátszott zenerészt ismételni.­Egyes énekrészek, vagy az utolsó jelenet ismétlése csak a függöny legördülte után ismételhetők, de csak akkor, ha a kö­zönség azt viharos tapssal követeli és ha az ismétlést a művész óhajtja. Ez esetben a tetszést aratott jelenet, az összes köz­reműködött személyzet közreműködése mellett ismételhető.­­Budapesten 1886. november hó 9-én Keglevich István intendáns Miheztartás végett lássa: A művészeti igazgató a karmesterek a főrendező Erkel Sándor Erkel Gyula Káldy Gyula Szabados Károly 29. A STATISZTÁLÁS RENDJE AZ OPERAELŐADÁSOKON 1586 szám 1886 . Rendelet Káldy Gyula főrendezőhöz Miheztartás végett, a statistázást illetőleg a következőket rendelem: Az operákban előforduló statistázásnál előjoggal bírnak azon kardalnokok vagy kardalnoknők, akik az illető este az operában énekelnek; azután azok, akik amaz operát tudják, habár az este benne nem is énekelnek. -Azok tehát, akik egy operában az énekrészt még nem tudják, csakis akkor alkalmazhatók statistázásra, ha az éneklésre alkal-42

Next

/
Oldalképek
Tartalom