Efrosz, Anatolij: Szerelmem, a próba - Korszerű színház (Budapest, 1982)
mai szempontból mesteri szavalásnak az irányába, csatlakozik ahhoz a kórushoz, amely a „fiatal" rendezők „kicsinyes, alantas látásmód"-járól zeng. Nem, ez nem kicsinyes realizmus, csak megfelelő darabra van szükség, és ha az ilyen darab megjelenik, akkor ugyanaz a Szovremennyik majd megmutatja, hogy mire képes. Mi több, előfordul az is, hogy a Szovremennyik ugyanazt a darabot mutatja be, mint az a színház, amely annyira fitogtatja az emelkedett realizmus iránt táplált szeretetét. E verseny láttán sokak számára érthetővé válik, hol van a valóban kicsinyes, és hol a valódi realizmus. Ez történt például, amikor mind a két színházban bemutatták Rozov Örökké élnek című darabját. Jakutot rettentően megbotránkoztatják a fiatalemberek, akik a színpadon „félvállról" vallanak szerelmet a lányoknak. Megbotránkoztatják őt az úgynevezett mai realizmus más jegyei is - kicsinyesnek tartja őket. Újfent eszünkbe jut, hogy Lobanovot is vádolták zsánerességgel, avval, hogy túlságosan kedveli a korra jellemző külsődleges mozzanatokat. Be kell vallanom, nem nagyon szerettem Lobanov vonzalmát a személyek zsánerszerű jellemzése iránt. Sokszor visszaélt az apró részletekkel, amelyek mindamellett önmagukban rendkívül kifejezőek és jellegzetesek voltak. Nekem jobban tetszik a Művész Színház zsánertelen stílusa. Ugyanakkor azonban világos volt, hogy Lobanov nem tud enélkül meglenni. Ez a zsáneres, a hétköznapi életre irányuló megfigyelőkészség volt tehetségének egyik oldala, és amikor a művészetről vallott nézetei egybeestek a darab adta feladatokkal, az eredmény nagyszerű volt. Akadtak persze sikertelen rendezései is, de hát a művészt legjobb munkái szerint kell megítélni. Igaz, hogy Jefremov előadásaiban a fiú „félvállról" vall szerelmet a lánynak. De mit lehet tenni, ha ma az életben is igen gyakran így történik. Egyébként egyáltalán nem ez érdekli elsősorban Jefremovot. Emlékszem, egyszer egy író azért volt elégedetlen a Szállnak a darvak című filmmel, mert abban a frontra indulók búcsúztatásának nagy és fontos jelenetét egy vasrácson keresztül vették fel. Az író ebben a neorealizmus utánzását látta. Közömbös maradt a film tartalma. 87