Efrosz, Anatolij: Szerelmem, a próba - Korszerű színház (Budapest, 1982)

csupán egy reménye van: a jövendő - én nem vagyok boldog, de majd az ivadékaim ivadékai...

ELŐSZÖR FURCSÁNAK TARTOTTAM ŐT, AZTÁN SAJNÁLTAM, AZTÁN MEGSZERETTEM, A FELESÉGÉVEL, A SZERENCSÉTLENSÉGÉVEL, A KÉT KISLÁNYÁVAL.

Versinyinnek voltaképp egyetlen szerelmi jelente van, a második felvonás elején. Épp aznap kerül rá sor, amikor kora reggel úgy jött el otthonról, hogy összeveszett a feleségével, nem evett egy falatot sem, és becsapta maga után az ajtót. Első felvonásbeli elevenségének, vidámságának nyoma sem maradt. De nemcsak arról van szó, hogy összeveszett a feleségével és a kislánya beteg. Hanem arról is, hogy már nem ez az első napja a városban, amikor még minden tűrhetőnek látszott, amikor gyönyörködött a folyóban, és kedvtelve nézegette a nyírfákat. Azóta talán már egy év is eltelt, s a várost már visszataszítónak látja, visszataszítóak az emberek, a katonák is, meg a civilek is, és a feleségével is összekapott. S ez a bánat valahogy szerelemmé alakul. Szeretné, ha valakinek a szemébe nézhetne, szerethetné, ha valakit átölelhetne. Vágyik valakire, aki megérti, egy asszonyra, aki megszánja, s együttérez vele. Szinte fizikailag vágyik a gyöngédségre.

Miért kínlódik egy intelligens orosz ember a feleségével, az otthonával, a gyermekeivel? Miért? Beszélgetésük több, mint egy általános témáról folyó társalgás. Szerelmi vallomás ez, elmélyedés egymás szemében, csodálatos vágyakozás arra, hogy átöleljék egymást! „Miért?" - kérdi Mása, ő is a férfi szemébe néz, elkínzott félmosollyal; mintha nem is azokkal a szavakkal szólnának egymáshoz, amilyenekkel szeretnének.

Aztán Versinyin átöleli Mását, magához szorítja, és megcsókolja; korántsem az a plátói szerelem ez, mint ahogy néha játsszák.

De belépnek a többiek, Mása és Versinyin mint két bűnös rebben szét.

Jó dolga van Tuzenbachnak, akinek nincs felesége, s nem érzi, hogy kötelességei vannak az egész világgal szemben.

Véleményem szerint rendkívül érdekes összehasonlítani Tuzenbachot és Versinyint.

Versinyint Szmoktunovszkij játszhatná, Tuzenbachot pedig Batalov. Arra a Batalovra gondolok, aki Vászka Okorokot játszotta az Út az életbe című filmben, arra a Batalovra, aki szélesen nevetett, és oly fehér fogai voltak, mint a mai színészek közül Lev Kruglij-25