Efrosz, Anatolij: Szerelmem, a próba - Korszerű színház (Budapest, 1982)
Aztán Mercutio elkezd valamit improvizálni, mert ő költő, és amikor az ember egy költő művét hallgatja, akaratlanul is abbahagyja az elmélkedést, ismét ereje teljében érzi magát, visszatér a humora, és újra folytatni lehet az életet. Aztán, a bál után, újra Romeo után szaladnak, látva, hogy a fiú ismét kész valami butaságra. Milyen tréfákkal próbálja Mercutio megtalálni a bujkáló Rómeót! De Romeo csak reggel tér vissza, és rögtön hajbakapnak Mercutióval. De ki isbékülnek, és miután kibékültek, bolondoznak, és zaklatják a járókelőket. A Dajkával való viselkedésük kifogyhatatlanul ötletes csintalanságokra épül: tréfák, pajkos játékok és szerelmi boldogság, annak a szerelemnek az öröme, amely oly hirtelen született, és egyelőre olyan jól fejlődik. Mindezeket az átmeneteket részletesen el kell játszani, mert ez az az élet, az a környező világ, amelyre a második felvonás eleje épül. És aztán, a borzalomnak újabb fellángolása előtt, mint a béke apoteózisa — Lőrinc megismerkedik Júliával. Romeo mintha apjához hozta volna el leendő ifjú feleségét. És végül egy napsütötte téren Mercutio és Benvolio leülnek pihenni. Szokásosan tréfálkoznak, noha a riadtság már a levegőben van. De érdemes-e felfigyelni rá? A riadtsággal úgy küzdhetünk meg legjobban, ha megtanulunk rá se hederíteni. A riadtság ellen nyugalommal kell küzdeni, ezért terítsük le köpenyeinket, vessük le az ingünket, és sütkérezzünk. De megjelenik Tybalt, mintha csak azért jönne, hogy emlékeztessen rá, nem minden olyan gyönyörű ezen a világon... A lármás Mercutio elcsendesül, és csak reménytelen szomorúsággal sóhajtja utolsó átkait az emberekre ellenségeskedésük miatt. Romeo pedig eszét vesztve bűne előérzetétől, ólomnehézzé válik, ugyanolyan félelmetessé és komorrá, mint Tybalt. Úgy verekszenek, mint két veszett állat, aztán kezdődik a zűrzavar és a rokonok jajgatása Tybalt és Mercutio holtteste felett. Az emberek eszüket vesztik, megvadulnak, szinte pánik tör ki: kiabál a herceg, kiáltoznak az asszonyok, a harang pedig kongani kezd, mintha kitört volna a háború. Egy kritikus egyszer azt mondta, hogy Trepljov „az új formák sikertelen írója, akit a környezete állítólag a halálba hajszolt." Felfigyeltek erre a bámulatos „állítólag"-ra? 99
