Kósa Károly (szerk.): A Szolnoki Szigligeti Színház adattára és bibliográfiája 1951 - 1978 (Budapest, 1979)
A Szigligeti Színház igazgatói - Illusztrációk jegyzéke
71.12.03 r , SZIGLIGETI SZÍNHÁZ SZOLNOK 1971/72. A. P. CSEHOV SIRÁLY Fordította: HÁY GYULA Árkágyina, Irina Nyikolajevna .... Hegedűs Agnes Jászai-díjas Trepljov, a fia....................... Kránitz Lajos Szorin, Irina fivére...................................Máriáss József Jászai-díjas Nyina.................................................... Bodnár Erika Samrájov, Szorin intézője ...... Kürtös István Polina, a felesége...................................Koós Olga Mása, a leányuk ........ Bürös Gyöngyi Trigorin, író ..............................................Huszár László Dorn, orvos . ... ■.............................Peczkay Endre Medvegyenko, tanító...................................Papp Zoltán Jakov, háziszolga........................................Jantsek Rudolf Zenei összeállító: Jeney Zoltán Díszlet: Fehér Miklós mv. Jászai-díjas Maszk: Dobos Ferenc Jelmez: Vágó Nelly mv. Rendezte: SZÉKELY GÁBOR „Csehov a ml legnagyobb írónk” — mondogatják nekem orosz ismerőseim, akik valóban a gazdagság zavarában vannak, nehezen választhatnak. Karcolatéit, rajzait, melyek annak idején élclapokbcn jelentek meg, oly áhítattal olvassák, mint az imádságot. Emlékezem egy alakjára, egy orvosra. Az valahányszor bepillant egy beteg gyermek torkába, sírva fakad s az anyának kell vigasztalnia az orvost, hogy talán mégse olyan súlyos az eset. Pavlovics Antal maga is gyakorló orvos volt. Mint drámaíró, hála Istennek „nem ismerte a színpadot", csak az embereket és életet. Ezért nagy és halhatatlan. Darabjait ma is vallásos szertartásként hozzák színre. A japánoknak van egy tea-ünnepük, összeül a család s régi, századok óta megállapított szöveget mond, ősi hagyományok szerint tartja a kanalát, tindzsáját, hörpinigeti a teáját. Ilyesmit érezhetnek az oroszok ezeken az előadásokon. „Három nővér", „Ványa bácsi", „Cseresznyéskert", „Sirály". Címük is muzsika. A „Sirály” bemutatója a moszkvai Művészszínházban izgalmas siker volt. Utána „Csehov házá"-nak nevezték. Azóta ez a viharmadár fölötte lebeg, kiterjesztett, fehér szárnyaival. (Az Új Idők 1930. február 16-i számában megjelent kritikából, valószínűleg Kosztolányi Dezső- tollából.)
