Alpár Ágnes (szerk.): Madách Színház 1951 - 1976 (Budapest, 1976)

Madách Színház 1950 - 1976

szót PA Nemzeti Színház már ekkorra kialakította a maga szerzői gárdáját; a Madách Színháznak másokkal kellett szövetséget kötnie. Még erre a rövid időre visszatekintve is elmondhatjukTbogy szerencsés szövetségeket kötött. Jó lépésnek bizonyult, hogy újra megszólaltatta Hu hay Miklóst, akinek rövid időn belül két új művét mutatta be. 1954- ben az Egy magyar nyár-1, egy évre rá pedig az István napja című színművet. Kezdeményezésként különösen az első volt igazán jelentős, hiszen, mint egy kritikusa írta: „Kívülről nagy közönségsikere, belülről drámai értékei : szemléletének határozottsága, magyarsága, népszeretete, kemény konfliktusai, cselekményének összetettsége, figuragazdagsága és éles emberlátása jelzik, hogy irodalmunk ezzel a művel valódi, a nagy mai nemzeti dráma megteremtésének küszöbére érkezett.” Egy másik kritikus pedig azt állapította meg, hogy - klasszikus és kritikai realista stílus mellett most már örömteli felfedezés - „milyen jól tudnak színészeink parasztokat s szegényeket játszani.” Aki a kritikát írta, Sarkadi Imre volt, a Madách Színház első korszakának nagy felfedezettje, az Út a tanyákról, majd a máig is érvényes művészi hitelű Szeptember írója.

Ha az első bemutató még nem is hozott teljes elismerést, bár már ekkor is akadt sajtóhang, amely „író, színész és rendező nagyszerű találkozását” ünnepelte, és különösen Dayka Margit, Pécsi Sándor, Ladányi Ferenc és Horváth Teri alakítását dicsérte, a második már ereje teljében mutatta a drámaírót és a színházat. Joggal állapították meg, hogy a rendezés „hitelesen, naturalista túlzásoktól mentesen teremtette meg a darab levegőjét” és hogy az idős Sipos figurája - Pécsi Sándor nagyszerű alakításában „az egész új magyar drámairodalom legmélyebb parasztábrázolása”.

A színház műsorának és stílusának alap-pillérei tehát megépültek. Jogos volt a remény, hogy további munkájával betölti feladatát: új nagy színháza lesz az országnak s nem csak méreteit, de teljesítményeit illetően is. Az Ígéret beváltása azonban már a további évekre, 1957 utánra maradt.

*

Néhány kisebb jelentőségű darabtól és néhány színpadi részmegoldástól eltekintve a Madách Színház szerencsésen tudta elkerülni a színpadi sematizmusnak az ötvenes években sokszor oly elkedvetlenítő jelenségeit. Az ellenforradalom után újjászerveződő színház viszont határozott és erőteljes lépéseket tett, hogy látókörét szélesítse, az eddigi műsort jellegében is bővítse, s ha lehet, új stílusokkal kísérletezzék. Látszólag gyorsan változó koncepciók követték egymást. A látszatot a színház igazgatóinak viszonylag gyors cserélődése okozta. Greguss Zoltán és Téry Árpád egy-egy évadon át vezették az együttest; Ladányi Ferenc, aki színészként már régebben is volt a színház tagja, i két esztendeig igazgatott. Both Bélának, aki viszont közvetlenül igazgatói kinevezése előtt

s