Katona Ferencz (szerk.): Állami Déryné Színház 1951 - 1975 (Budapest, 1975)
Fejezetek az Állami Déryné Színház történetéből
14 drámai műsorszerkezetének kialakulásáig — egy.edpl a Déryné Színház juttathatta el az újonnan született műveket a vidék legtávolabbi tájaira. így ismerkedhettek meg a falusi nézők Darvas József (Hajnali tűz, Pitypang, Szakadék), Dobozy Imre (Szélvihar), Fehér Klára (Nem vagyunk angyalok), Gáspár Margit (Az állam én vagyok), Gombos Imre (A csóknak próbája, Pataki szüret), Gyárfás Miklós (Dinasztia, Egérút, Kisasszonyok a magasban), Gyurkó László (Szerelmem, Elektra), Illyés (Fáklyaláng), Kertész E.—Pápa R. (Szeptember végén), Major O. (Határszélen), Mészöly D. (Éva lánya), Németh L. (Villámfénynél), Nyíri T. (Menyasszonytánc), Örkény (Tóték), Sarkadi (A Sipos-család), Sásdi S. (Nyolc hold föld), Sós Gy. (Két szem mazsola, Köznapi legenda, Pettyes), Szabó M. (Kígyómarás), Szakonyi (Adáshiba), Szinetár Gy. (Déryné útrakel), Tabi L. (Különleges világnap, Esküvő, Enyhítő körülmény), Tamási Áron (Énekes madár) és Urbán Ernő (Gál Anna diadala, Tűzkeresztség) máshol már bemutatott, de az összmagyar repertoárhoz szervesen hozzátartozó, országunk fejlődését nyomon követő (néhol előkészítő), szocialista kultúránk értékes teljesítményeiként nyilvántartott, néha színház- és drámatörténeti értéket képviselő darabjaival. A színház vezetőinek felelősségérzete azonban ezen túlmenően arra is ösztönözte őket, hogy eredeti bemutatókat is hozzanak létre. Olyan drámákkal lépjenek közönségük és az ország elé, amelyeket éppen ennek a színháznak a számára írtak szerzőik, figyelembe véve sajátos körülményeit, sajátos közönségét. 1957 előtt azonban még csak egyetlen, rövid kísérletre futotta (Ságodi Lakásszentelő). Azután egyre rendszeresebbé váltak a saját kezdeményezések. Az első komolyabb siker — érdekes, de talán nem meglepő módon — Nyíri Tibor paraszttárgyú drámája volt, 1959-ben, a Menyasszonytánc. Három év múlva ugyanebben a tárgykörben Orsi Ferenc jelentkezett és Aranylakodalom című, általa „drámai krónikának” nevezett tízjelenetes képsorával szinte országos arányú vitát indított el. A vitát később így foglalta össze egy kritikus:......igen, erről van szó. Kinek van igaza? A komoly felkészültségű, jó szemű, tapasztalt színházi szakértőknek, akik dramaturgiailag elhibázott, epikusán terjengős, sőt olcsón hatásvadászó munkának tartják a darabot, vagy a falusi parasztoknak, akikről és akiknek szól örsi drámája, s akiknek megrázó élményt jelent az Aranylakodalom ..." Az indoklás is fontos, hiszen, közönségéről szólván, a Déryné Színház létérdekeit érinti. ,,A szakadék a két tábor között túlságosan mély. Még akkor is, ha számba vesszük, hogy a falusi nézők nem értenek a drámaszerkesztés törvényeihez, nem ismerik a színpad veszélyes buktatóit, irodalmi igényeik egyelőre szerények, és érdeklődésük azon a kezdeti fokon van még, ami inkább a gyermek kíváncsiságához hasonló. De valamihez, ami ennek a darabnak a lényege, mégis jobban értenek bárkinél: ismerik saját életük törvényeit, ismerik a paraszti sorsot, és ha valaki tükröt tart eléjük, abban vagy magukra ismernek, vagy nem. Ezt a darabot magukénak vallják. Pedig általában kritikus szemmel nézik falun a mai tárgyú parasztdrámákat." És a kritikus megfogalmazza az ilyen egyetértő felismerésnek a közművelődési, kultúrpolitikai, sőt lényegében politikai jelentőségét is: „A megrázó élményt a falusi nézőknek az adja, hogy látják magukat, beledobva a társadalom kohójába, örsi azzal, hogy felidézi életüknek azokat a szakaszait, melyeket öntudatlanul éltek át, tudatosítja, vagyis magasabb színvonalra emeli a falusi közönség szemléletét." (Mágori Erzsébet, Élet és Irodalom, 1962. márc. 31.) Tudatosítás, szemléletváltoztatás, személyiségformálás. Valóban ez lehet egy színház alapvető feladata, amelynek megvalósítását a művészet eszközeivel kell szolgálnia. Ebben az esetben a dráma 122 előadásán kereken 30 000 nézőhöz jutott el. A sikeres vígjátékok csoportjába tartozott Tóth Miklós Jegygyűrű a mellényzsebben című (később az ország több színházában is eljátszott, sőt zenésített) darabja. Első nekifutásra majd 200 előadást ért el, 1973-ban pedig még fel is újították. Ez ugyan nem a parasztság problémáival foglalkozott, vagy ha igen, akkor csak közvetve. „Ingázik a fél ország” —
