Katona Ferencz (szerk.): Állami Déryné Színház 1951 - 1975 (Budapest, 1975)
Fejezetek az Állami Déryné Színház történetéből
tragikus regénye, vagy a szintén igen népszerű Mikszáthművek, a Beszélő köntös, a Drága szerelem, az Eladó birtok, A nagyerejű Mácsik, a Szent Péter esernyője, a Szépasszony madara, a sokszorosan felújított Tavaszi rügyek és persze Móricz Zsigmond-anyagok is, mint a Pillangó vagy a Rokonok — egyenként 150—250 előadással bizonyították, hogy meséik alapanyaga ma is rezonál a közönségben és a színház dramaturgiájának nem csekély munkája nem volt hiábavaló. S hogy az a feladat, amit magára vállalt a színház: a közművelődés ügyének művészi eszközökkel való szolgálata, ezen a területen kétségtelenül teljesítődött. A Déryné Színházat a szocializmust építő Magyarország hozta létre. Természetes tehát, hogy munkájával, műsorával részt kért az építésből. Nemcsak általában, azzal, hogy fokozódó jelenlétével segített felszámolni a régi művelődési kiváltságokat s ezzel teljesebb, gazdagabb emberi életet biztosítani a távolabbi vidékek kultúrára éhes lakóinak is, hanem közvetlen szóval, a szocializmusról, a szocialista embereszményről szóló darabok üzenetével is. Mindenekelőtt a szovjet drámairodalom jó néhány művének megismertetésével. Adottságai következményeként nem nyúlhatott a nagyszabású, tömegeket mozgató drámai alkotásokhoz. De mindig igyekezett megtalálni azokat a műveket, amelyek kamaraméretekben is az új társadalomról szólnak, akár komolyabb hangvétellel, mint például Rahmanov Viharos alkonyat, Kornejcsuk Csillagtárna, Burjakovszkij üzenet az élőknek című drámái esetében, vagy az újabbak közül Aljosin Döntő pillanatával és Zorin Varsói melódiájával; akár pedig a vidámabb játékokkal, köztük olyan nagy sikerűekkel, mint Skvarkin Idegen gyermek, Katajev Kisorsolt menyasszony, Iszajev—Galics Nem magánügy, Mihaíkov Balatoni csetepaté című vígjátékai, vagy Arkanov—Gorin Világraszóló lakodalom és Arbuzov Jó reggelt boldogság című kedves, mulattató darabjai. Ezek a művek, egyenként 150—200 előadásukkal, 50—60 000 nézőjükkel, jelentős eszmei befolyást gyakoroltak. Ezt a képet egészítették aztán ki azok a darabok, amelyek a szomszédos baráti 13 népi demokráciák műsoráról kerültek a Déryné Színház által „bejátszott” színpadokra. Különösen jelentősek voltak ebből a szempontból az ott élő magyar nyelvű drámaírók művei. A szlovákiai Egri Viktor két drámájával is kiemelkedő sikert aratott (Közös út, Virágzik a hárs) s közülük az elsővel a Vidéki Színházak Fesztiválján vált szakmailag is ismertté és elismertté, felnőtté a Déryné Színház. De hasonló jó szolgálatokat tett a bolgár Sopov Karneváljának 130 előadása, vagy az NDK-beli Trinner könnyed vígjátéka, a Nem angyal a feleségem. Kettős feladatot töltöttek be ezek a darabok: információkat hoztak kevésbé ismert drámairodalmakról és egyszersmind új színekkel gazdagították a színház műsorát. A világirodalmi tájékozódás természetesen nem lehetett meg a nem-szocialista világban születő olyan drámák bemutatása nélkül sem, amelyek az emberiség sorsáért érzett magasrendű felelősség jegyében fogalmazódtak meg. Volt ezek között olyan remekmű, amely még a múltban született: G. B. Shaw gondolatébresztő komédiái, a Pygmalion, a Warrenné mestersége és A szerelem ára, vagy a kritikai realizmus keleteurópai termékei közül Eftimiu Csavargó, Musatescu Titanickeringő, Nusics Dr. Pepike és Zapolska Dulszka asszony erkölcse című nagyhatású drámái, vagy éppen Federico Garcia Lorca nagyerejű tragédiája, a Bernarda háza. A kortárs nyugati irodalomból pedig a színház munkája nyomán a magyar falvakhoz is szólhatott Miller Édes fiaim, Brand a Hamilton-család, Lilian Hellmann Kis rókák, Priestley Váratlan vendég, vagy az olasz Manzari Római gyerekek, illetve Lelli Az éjszaka útjain című drámáinak elgondolkodtató üzenete, hogy csak néhányat említsünk meg ebből a kategóriából. Mindezek az előadások azonban csak mintegy a keretét adták a műsor legnagyobb részét kitevő új magyar darabok előadásainak. A legnagyobb rész ez esetben úgy értendő, hogy átlagban az összes előadások (és nézők) egyharmada új magyar prózai műre esik. Természetes, hogy a művek jelentős mennyisége utánjátszás formájában kerül a színház közönsége elé. De ez helyes is, hiszen — egészen a televízió
