Katona Ferenc (szerk.): Miskolci Nemzeti Színház 1823 - 1973 - (Budapest, 1973)
Fejezetek a miskolci színészet történetéből
A színház ügye a legszorosabban kapcsolódik a vármegyéhez, az egyetlen intézményhez, amely ha lazán is, de szervezetileg mégis egyedül volt képes az ügy iránt érdeklődő valamennyi réteget - a köznemességtől a főurakig, beleértve a polgárságot is - felhívásokkal, megyék közti átiratokkal öszszefogni és mozgósítani. Hogy mindez milyen körülményes volt, mutatja Miskolc első színházának építéstörténete, amely egyben egy egész korszak színházépítési viszonyainak és ügyintézésének jellemzőit süríti. A mozgalom a városból indult ki: a városi és megyei tisztviselőkből színibizottság alakult. A közvetlen indítékot talán éppen Déryné művészete adta, de mint a bizottság és a vármegye felhívásaiból kiderül, a kezdet kezdetén felismerték a színház országos jelentőségét, szerepét Miskolc és a környező városok színészetének alakulásában. A színházépítés ügye ennek ellenére rendkívül lassan haladt. 1815-ben megalakult a színibizottság, ugyanebben az évben hivatalos feliratot intéztek Borsod megye rendjeihez, hogy a városban színházat kívánnak építeni. A vármegye 1816. február 24-i közgyűlésén a javaslatot elfogadta, a színibizottságot kibővítette megyei urakkal és felhívást intézett az ország összes vármegyéjéhez és főrangú uraihoz, tehetősebb földbirtokosaihoz, hogy adakozzanak a színházépítésre. Az ügy felkarolására hatalmas pártfogókat kerestek, s elsősorban ezek személyes kapcsolatait felhasználva, minden számításba jövő anyagi forrást mozgósítva megindult a gyűjtés. 1818. május 20-án a vármegye közgyűlésén bemutatásra kerültek az időközben elkészített tervrajzok és a költségvetés. Ezeket a megye elfogadta és továbbította az országos felettes szervhez, a helytartótanácshoz. Az ünnepélyes alapkőletételre 1819. május 17-én került sor, az épületet először 1823-ban nyitották meg, akkor még ideiglenes színpaddal, 1826-tól jelentősen bővítették, 1828-ra készült el véglegesen. A fennmaradt számadásokból kiderül, hogy az országos gyűjtés eredményeként közel sem jött össze az eredeti költségvetésben helyesen előirányzott 40 000 rénes forint, hanem ennek csak töredéke, kb. 15 000 forint. Szívszorongatóan kicsi összeg ez, hiszen ez tartalmazta a megyék, a főnemesek, a köznemesek és a polgárság teljes hozzájárulását a színházhoz. A kiadások összesítése azonban azt mutatja, hogy az épületre építőanyagokkal és munkabérekkel együtt nem fordítottak 7000 forintnál többet. Az épület tervezője feltehetően Kun János, helybeli építőmester volt, a számadások szerint ő végezte a kőművesmunkákat. Eredeti tervek nem maradtak fenn, sőt már 1829-ben sem rendelkeztek a valóságnak megfelelő tervrajzokkal. Amikor Nagyvárad városa a miskolci magisztrátushoz fordult, hogy küldjék el számukra a színház tervrajzait, mert szintén szín7 házat szeretnének építeni, azt a választ kapták, hogy az eredeti terv annyi módosításon esett át, hogy a valóságnak megfelelő rajzokat csak az épület teljes felmérettetése után lehetne elkészíttetni. Az épületre vonatkozó legtöbb információt a Tudományos Gyűjtemény 1822-es számának leírásából kapjuk, majd a Honművész több mint 10 évvel későbbi, 1834-es számának kritikájából. Az elsőt így: ,,A theatrum építése pedig ezalatt serényen haladt előre. 1822-ben színházunk már szinte elkészült, s már zsindely alatt áll; most homlokfala dorisi formára pompásan formáltatik.” Majd a Honművész: „Igaz ugyan, hogy van itten Miskolczon egy szabados nézőszín, mely szinte 12 évvel ezelőtt épült több tek. megyék és egyes személyek segedelmezése után. Ennek ürege hosszú négyszögletes kőfallal van bekerítve, fedele fenyőzsindely, felső padlózatja gyalult deszka, elején mindjárt a bemenetelnél két kis kamra, egyik a pénztárnak, másik a cukrász számára. Az utczáról egy sűrű lépcsőjű grádics vezet a felső nézőhelyre. Napnyugoti végén két öltöző szobácska. Ennyiből áll az ács és kőmívesmunka. Az asztalos a színpadját és játék helyét úgy készítette, mint azt némelyik színészek hirtelen összeüttetve jónak találták. Eleinte nem volt benne se karzat, se loge (páholy), hanem később mgos. Vay Ábrahám úr, Borsodnak elfelejthetetlen akkori alispánja szinte a maga költségén bevonatta az oldal mellékeket 32 páhollyal, felül kerítvén azokat egy karzattal, két és egyszeres lóczákkal. A logék deszkái máig is úgy vannak, mint az asztalos műhelyéből kikerültek, csakhogy szomszédok helyzetét, és ábrázatját messze ható üveg nélkül is lehet látni! A földszinti logék egyenesen állnak; s ha azokból a nézők látni akarnak, ezt súgják a parterre bérlőnek: tessék leülni, hadd lássunk mi is. A székek és belpadok majd mind a volt csizmadia színi játékszínnek romjai. Ennyiből áll a díszes épület. .." Nincs okunk az egykorú szemtanú vitriolos tollú leírásában kételkedni, szavait megerősítik a feltárt maradványok, az egykorú források, a korabeli analógiák. Hiszen a miskolci színházhoz leginkább hasonlítható kolozsvári színházban is csak utólag épültek a nézőtérhez és színpadhoz egyéb helyiségek. A színház részletes bemutatásával egy korszaknak - a magyar színészet hősi harcának — idejére eső viszonyokat kívántuk jellemezni. A Pesten szerkesztett Honművész cikkírója csak azt felejtette el, hogy a Pesti Magyar Színház körül 1834-ben még mindig csak a viták sűrűsödnek. Mire három év múlva eljutottak odáig, hogy a még befejezetlen színház kapuit megnyissák, a kis roskadozó miskolci színház mögött már a beteljesített hivatás tizenöt éve állt. Miskolc első színháza az 1843-as nagy tűzvészkor elpusztult. Második kőszínházának, a mai színházépületnek építéstörté
