Katona Ferenc (szerk.): Miskolci Nemzeti Színház 1823 - 1973 - (Budapest, 1973)
Fejezetek a miskolci színészet történetéből
A sajtó, s a Vidéki Színházak ünnepi Hetének egész anyaga kiemelten foglalkozik a szereplőkkel is: Szirtes Adómmal és a vele felváltva játszó Prókai Istvánnal, a főszerepet alakító Beszterczei Pállal s a kitűnő karakter-szerepeket formáló György Lászlóval és Görög Marával. Kiemelésük indokolt, mert e színészeknek oroszlánrésze volt abban, hogy a szerepek hálás feladattá váltak, hogy hamarosan a fővárosban is bemutatták a darabokat, s alig volt az országnak színpada - a műkedvelőket is beleértve -, ahol ne játszották volna el ezt a vidám, a katonaság életébe is, de a formálódó falusi életbe is bevilágító darabot. Hasonlóan a miskolci színpadról indult országos sikerre Csizmarek Mátyás A borjú című vígjátéka, amelynek operettváltozata sokáig népszerű műsordarabja volt a vidéki színházak mellett a Fővárosi Operettszínháznak is. Az országos sikerek újabb és újabb eredeti bemutatók létrehozására ösztönözték a színházat. Ezek között nemcsak ismert és jelentős drámaírók művei szerepeltek, mint például Németh László, Hubay Miklós vagy Gyárfás Miklós itt bemutatott darabjai — Lendvay Ferenc magyar évadjának kiemelkedő bemutatói —, hanem első színpadi művükkel jelentkező írók egész sorának bemutatói is, Sipkay Barna, Mészöly Miklós, Szabó György, Müller Péter, Forgács Istvántól egészen a romániai Méhes György magyar színpadon először jelentkező darabjaiig. A magyar ősbemutatók sorából kiemelkedik Darvas József drámája A térképen nem található, amelyet 1969-ben mutatott be a színház Nyilassy Judit rendezésében. Ez a bemutató több vonatkozásban is úttörő jellegű: egyfelől azért, mert konkrét eseményekre reagál. Másfelől azért is, mert olyan konfliktust állít középpontba, mely napjaink magyar szocialista fejlődését is reprezentálja: hogyan próbál egy, az átlagnál elmaradottabb falu nyomorán enyhíteni a faluhoz kötött értelmiségi, a vezető megyei funkcionárius és az országos összefüggéseket is ismerő író? A konfliktus-helyzetekre fogékony, s azokat jó érzékkel megteremtő dráma ugyanúgy nézőtérre vonzotta a vezető tisztségviselőket, mint a falusi közönséget, vitákat váltott ki fővárosi értelmiségiek körében s a diósgyőri munkások között. A Film Színház Muzsika ezt írta: „Társadalmi tett és irodalomtörténeti pillanat tanúi voltunk Miskolcon Darvas József drámájának bemutatóján. Egy falu valóságába vitt a színpad, de gondolatilag sokkal messzebbre sodort. Nagyívű játékot láttunk; amelyben a színpadi történés, a drámai hatás és gondolati konstrukció szerencsésen találkozott. Nemcsak az eset izgalma hatott a maga döbbenetes erejével, hanem a belőle felsarjadó mondanivaló is, a maga végletességében és intenzitásával. A falu, amelybe eljutottunk, a térképen nem található. De rá 21 kell döbbennünk: ez a falu bennünk van, ezekben a vitákban mi is jelen vagyunk, mert ez a mese többről szól, mint egy falu problémáiról. Az idült nyugalom, a status quo-t őrző kényelmesség ellen protestál ... A tét nem kisebb, mint hogy meg tudjuk-e találni a forradalmi cselekvés aktuális formáit, világunk problémáival való szembenézés etikai, magatartásbeli normáit.” A Népszabadság így summázta a vállalkozás értékét: „Végül is: egy érdekes és sikeres kísérlet nézői lehettünk Miskolcon. Egyetértünk a riportdráma élet-jobbító indulatával, valóságot fordító szenvedélyével, emlékezetünkben őrizzük a falusi jelenetek sűrű atmoszféráját s pártoljuk a hatásos riportdrámát létrehívó magatartást.” A színház vállalkozó kedve tehát jól bizonyított ezzel a darabbal is: pezsgő életet, hatékony politizáló kedvet teremtett a nézőtéren. Miskolci színházi vállalkozás egy országos, a magyar drámaírást serkentő feszivál is: ez az először 1971-ben megrendezett Országos Magyar Vígjáték Fesztivál. A háromévenként megrendezésre kerülő évadvégi szemle mind a vidéki, mind a fővárosi színházaknak versenyszerű lehetőséget kínál arra, hogy magyar szerzők darabjait bemutassák. A legjobb alakítások és rendezések művészi, illetve közönségdíjakat nyernek, ami ugyan nem elődleges, de kétségtelen mozgató ereje a művészi munkának is. Már az első alkalommal a miskolci társulat három vígjátékot mutatott be, ami egyben azt is bizonyítja, hogy a vendéglátók különös gonddal teszik hangsúlyossá ezt a vállalkozást. A vígjáték-termés ugyanis mostohagyermeke a magyar drámaírásnak. Egyfelől azért, mert alig van számottevő, élő hagyománya, másfelől igen nehéz úgy művészi feladatot elérni, hogy a nevettetéssel ne sekélyesedjék el a konfliktus, a vidám helyzetek ne mossák el a társadalmi ellentétek határozott kontúrjait. Nyilván a miskolci fesztiválok nem fogják véglegesen megoldani a magyar vígjáték minden problémáját, de hogy segíthetnek rajta, az kétségtelen. Természetesen nemcsak a kortárs magyar drámák, de a magyar klasszikusok művei is hangsúlyosak a miskolci műsorban. A Bánk bán háromszori, Molnár Ferenc Liliomának kétszeri bemutatása, Jókai regényeinek dramatizálásai, Guthi Soma A kormánybiztosanak újrafelfedezése, a Csiky- és Móricz-bemutatók - a felsorolás teljességének igénye nélkül is bizonyítják ezt. Klasszikus magyar bemutatók sorából azonban külön ki kell emelnünk az 1963 novemberében bemutatott Az ember tragédiája előadást, amelynek rendezése és színpadképe egyaránt felhívta magára a figyelmet a színházi szakmán belül
