Katona Ferenc (szerk.): Miskolci Nemzeti Színház 1823 - 1973 - (Budapest, 1973)
Fejezetek a miskolci színészet történetéből
18 következett be Miskolcon 1926-ban ez az igazgatóváltozás, arra álljon itt illusztrációul az Országos Színészegyesülettől Miskolc városához küldött levélnek egy részlete. „A vidéki színészet rendkívül válságos napokat él át, aminek egyik nagy oka az is, hogy színigazgatóink vagy nem tudnak, vagy nem akarnak anyagi és művészi kötelességeiknek eleget tenni; márpedig mindkét eset elég ok lehet arra, hogy az illetők színigazgatói működését beszüntessük, mert lehetetlen művészi és normális nívót megkívánni, nemes fejlődést elvárni ott, ahol teljes anyagi lerongyolódással küzd az igazgató. Ma a legtöbb igazgatónál hiányzik a szükséges forgótőke, nincs tartalékja, máról holnapra tengődik, tagjait nem fizeti, hitelezőivel, nyugdíjintézetünkkel szembeni kötelességét nem teljesíti, mindez szomorúan kihat műsorára, előadási nívójára is.” Sebestyén Mihály igazgatása alatta színház mégis reneszánszát éli, felelevenítik az operaciklusokat, s most már „családi alapon” a Városi Színház művészeire is számíthatnak a miskolciak. A gazdasági depresszió nyomában járó deficit azonban így is sokszor kísért a Széchenyi utcai épületben. Egyetlen vigaszuk lehet a miskolciaknak, hogy nem kedvezőbb a helyzet másutt sem. Az időközben megszületett pengővel Sebestyén Mihálynak mégis sikerül vállalkozását stabilizálnia, s szerződését újra és újra meghosszabbítja - kezdetben 20 000 pengő évi szubvencióval —, mindaddig, amíg 1938-ban a fasiszta törvények meg nem vonják tőle a koncessziót. Jól világít bele a város üzleti szellemű politikájába az a tény, hogy még a legnagyobb sikerek idején is bizalmatlan a színibizottság a színházi vállalkozással szemben, s a szerződést mindig csak akkor hosszabbítja meg, ha Sebestyén Géza a sikeres fővárosi igazgató erkölcsi, s főleg anyagi kezességet vállal öccséért. Ha pedig valami oknál fogva Sebestyén Géza városi színházi bérlete megszűnnék, akkor automatikusan felbontanák a miskolci szerződést is. A harmincas években Sebestyén valósággal felvirágoztatja Miskolcon a színészetet, s bár felfedezésekre nem vállalkozik, maradéktalanul kielégíti a közönségnek azt az igényét, hogy a fővárosi nézőkkel egy időben láthassa a budapesti sikerdarabokat. Korábban főleg a Vígszínház, Magyar Színház és a különböző zenés színházak darabjai alkották Miskolcon is a műsor gerincét. A harmincas évek második felében, amikor a Nemzeti Színház javarészt klasszikusokból álló merev műsora kicsit oldódik a kortárs szerzők drámáival, a miskolci műsorban is megjelennek többek között Móricz Zsigmond, Zilahy Lajos drámái (Légy jó mindhalálig, Zenebohócok). 1937-ben klasszikus ciklust indított, első darabja az Édes Anna. Ezt követi a Jedermann Kovács Károllyal, a Rómeó és Júlia, s Pirandello IV. Henrikje, a színház neves rendezőinek, Szendrő Józsefnek és Szentiványi Bélának irányításával. Fővárosi színészek (Beregi Oszkár, a Góth házaspár, Hegedűs Gyula, Fedák Sári, Lábass Juci, Kabos Gyula) vendégszereplése mellett, fiatal színészeknek (Mezey Mária, Pethes Ferenc, Neményi Lili, Bilicsi Tivadar) teremt sikerlehetőséget. Közben pedig rendszeresen vendégszerepei a vasgyári munkásotthonban is. Az elkövetkező évek nem is hoznak már olyan igazgatót Miskolcra - az egy Földessy Gézát kivéve -, aki az ilyen „jót és jól” törekvések folytatója lehetne. A műsor egyre inkább a harsogóan magyar daljátékok és könnyű operettek irányába tolódik, s csak ritka kivételként találunk egy Kodolányi, Tamási Áron vagy egyetlen alkalommal Németh László bemutatót. A hírhedt emlékű, fasiszta ideológiát kiszolgáló Színművészeti Kamara megszünteti a színikerületeket s helyébe a cseretársulatok elvén alapuló stagione-rendszert vezeti be. Földessy Géza az egyetlen e korban, aki 1941-től, kis megszakításokkal egészen az államosításig, állandóan Miskolcon játszik. Ö alakítja ki azt a nívós társaságot, amely részben még a mai társulatnak is magját képezi, s szerződtet olyan színészeket (Komlós Juci, Bessenyei Ferenc), akik ma a fővárosi színészet élvonalába tartoznak. A Földessy-korszak nevezetes 1945 előtti produkciója A bolond Ásvayné, Komlós Juci Bajor Giziével vetekedő alakításával, a Peer Gynt Bessenyei Ferenccel a címszerepben, s 1943- ban, amikor ez már politikai tettnek is számít, Felkai Ferenc fasizmusellenes darabja, a Néró. 1945. E történelmi évszám a miskolci színészet történetében tulajdonképpen csak szimbolikus jelentőségű, mert a város még 1944 decemberében felszabadult, s így amit országos méretekben 1945. április 4. jelent, azt Miskolcnak 1944. december 3. szimbolizálja. A városban a felszabadulás után hihetetlenül gyorsan szerveződött újra a színházi élet. A színház épülete a harcok folyamán nem sérült meg, s ennek következtében lehetséges volt, hogy az egyelőre még kézzel írott plakátok 10-én már megjelenjenek az utcán. A műsor egyszerre hívta szórakozni és ünnepelni a harcokban egyaránt szenvedett szovjet katonaságot és a polgári lakosságot. Árvay Bléd Gusztáv színigazgató a diósgyőri műkedvelőkből egészítette ki társulatát, s a Pannónia-szálló hajdani zenészeiből toborzott zenekart, hogy december 18-án bemutathassa a János vitézt. A jelenvoltak mesélik, hogy az előadást a didergő nézőtéren óriási tetszés fogadta, különösen a francia királyt alakító Fekete Alajos rögtönzését, aki az udvarába érkező Bagót „Zdrasztvujtye továris" köszöntéssel üdvözölte. Tavasszal visszatért Földessy Géza is a városba, s akárcsak
