Molnár Gál Péter: Honthy Hanna és kora - Százezrek színháza 3. (Budapest, 1967)

Gyermekkor

GYERMEKKOR 1893. február 21-én született. Apja (Hügel János, nyomdász) a Posner-féle papír­gyárban volt művezető, de hamar otthagyta családját a Nefelejcs utcai kis lakásban. A kislány hároméves volt, amikor meghalt az apja. Anyja (Hanrich Emma) és nagy­anyja nevelte fel. Anyja kézimunkázott és belvárosi üz­leteknek adta el munkáit. Olyan az egész, mint egy szá­zadfordulós érzelmes regény. Már nem lehet tudni, az irodalom utánozta az életet vagy az élet mimelte az iro­dalmi sablonokat? Miután Hügel Hajnalka kijárta a Murányi utcai is­kolában a négy elemit, beíratták az Operaház balettisko­lájába. A próbaévben az Operaház olasz koreográfusának felesége, Mazzantini asszony tanította, majd amikor le­telt az előkészítő év, olyan tehetségesnek találták a kis­leányt, hogy nem is az első, de a harmadik évfolyamra vet­ték föl. Itt az Opera Bécsből frissen szerződtetett olasz balettmesterének és koreográfusának, Guerra Miklósnak lett tanítványa. Esténként növendéktársaival statisztál az Operaház­ban. A Sába királynője, zz Aida, a Babatündér, a Traviata, a Faust apród- és egyéb kiskorú statisztaszerepeit ala­kítja, alkalmanként harminc krajcárért. Első nagyobb szerepe a Lohengrin. Anthes György dublőze volt — há­rom aranykoronáért-, mint ál-Lohengrin hattyúzott át a színpad hátterében. A balettiskolában, az ötödik évtől kezdve huszonöt aranykorona havi fizetést kap, és végre, 1907-ben kitűnik egy színpadi beugrással. Bayer: Babatündérének beszélő baba szerepét veszi át. Tehát, az első jelentősebb opera­házi szerep nem táncos szerep, hanem prózai. Intő jelnek vélhetné akárki. 38

Next

/
Oldalképek
Tartalom