Molnár Gál Péter: Honthy Hanna és kora - Százezrek színháza 3. (Budapest, 1967)

Eszközei

Azáltal is éreztette a távlatot saját maga és az ábrázolandó színpadi figura között, hogy sosem merült el egyetlen érzésbe, állapotba. Korszerűen divatos meghatározással élve: szerepének, jelenetének, előadói számának egy-egy csúcspontján elidegenít. Kinéz a szerepből, kitekint belőle, megnyitva ezzel a kilátást más összefüggésekre, jelezve a távolságot közte és az alakítandó figura között. Nem vagyok azonos — mondják ezek a kikacsintások — csak ma estére vállalkoztam ennek a szerepnek a tolmácsolására. Ezzel a távolságteremtéssel emelkedik felül a sokszor kétségesen értelmes helyzeteken, megkérdőjelezhető librettószituációkon. Mimikái ,,félré”-i kritikai távolságba helyezik a szerepet.

Belemegy a játékba, elfogadja a szerep kínálta szituációt. De csak egy darabig. S amikor a néző leginkább belefeledkezett, és olyannak fogadta el, amilyennek mutatkozott előtte, egyetlen piciny gesztussal vagy grimaszszal kizökkenti, visszanyerve így önmaga fölényének méltóságát. Ezt játsszuk ma, de nem ez a valóság! Ügy teszünk, mintha igaz volna, de tudjuk, hogy csak játék! Ez színpadi magatartásának esztétikája.

IV