Staud Géza: A rendezés titkai - Százezrek színháza 4. (Budapest, 1967)
Klasszikusok a színpadon
és „modem” ötletnek hatott is első pillanatra annak idején az a rendezői törekvés, hogy Shakespeare Hamletiét frakkba öltöztesse és gátlástalanul mai pózokban és gesztusokkal vonultassa föl a színpadon, a nézők azonnal érezték, hogy az Erzsébet-korabeli barokk szöveg disszonánsnak és hitelnélkülinek hat egy mai emberként megjelenő Hamlet szájából. Mi hát akkor a megoldás? Hogyan lehet történeti hangulatot teremteni a mai eszközökkel? Hogyan lehet a darab korának és a mai előadásnak ellentétes stíluselemeit összeegyeztetni? Amióta a modern kultúrában a történeti szemlélet megerősödött — ennek kezdetét a romantikától számíthatjuk —, a színházi közönség is megkövetel bizonyos történeti hűséget a darabok előadásában. XIV. Lajos idején az volt a természetes, hogy ókori hősöket az udvar pompás barokk öltözeteiben játszották, a Thézeuszt, Nérót, Titust ábrázoló színész a Napkirály udvaroncai módjára beszélt és mozgott a színpadon. Phaedra olyan gazdagon díszített turnűrös ruhában és emeletes parókával jelent meg a közönség előtt, mint XIV. Lajos valamelyik udvarhölgye. Ez ma már elképzelhetetlen. S ha a közönség nem is várja a mese korának és az író századának muzeális rekonstrukcióját, de feltétlenül megkíván bizonyos történeti hitelességet az előadás egyes mozzanataiban. Ugyanakkor azonban a rendező nem feledkezhet meg arról, hogy a színház élő művészet, s egy elmúlt kor drámájának is csak akkor van jogosultsága a színpadon, ha a rendező azt maivá tudja tenni. A stiláris megoldás tehát ilyen esetben egy művészi 'kompromiszszum a múlt és a jelen között, amelyben a történeti elemek mennyiségét és minőségét az dönti el, mennyi él belőlük a közönség tudatában. A sok éppoly zavaró hatást kelthet mint a kevés. Különleges feladat elé állítja a rendezőt, ha olyan klasszikus darabot kell színpadra állítania, amely a mi színpadunktól eltérő, más szerkezetű színpadra készült. Tudjuk, hogy az Oidipusz király, az Oreszteia, az Élektra, a Trójai nők és még jó egynéhány ma is játszott ókori tragédia és vígjáték egészen más színpadra készült és a maitól nagyon is eltérő formában került a közönség elé. A görögök hatalmas szabadtéri színházaiban húsz-harmincezer néző ült a nézőtéren, a színpad nem változtatható építészeti háttérrel lezárt, 48
