Dr. Taródi-Nagy Béla szerk.: Működéstani cikkgyűjtemény (Színpad és közönség. Működéstani könyvtár 7., Budapest, 1964)
Krc: Új színházi műhelyek és raktárak a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban
Krc, Jaroslav ing. arch.-Schubert, Ladislav dr. : UJ SZÍNHÁZI MŰHELYEK ÉS RAKTÁRAK A CSEHSZLOVÁK SZOCIALISTA KÖZTÁRSASÁGBAN 11/7/1963. Acta Scaenographica 61/11-12. sz. 216-226. o. I. 1962 márciusában és áprilisában megtörtént az 1945. év után épült szinházi műhely léte s itmények átvizsgálása. A vizsgálatok eredményét e tanulmányban foglalták össze. A tanulmány megvilágítja a szinházi kiállitás, jelmezek, lábbelik és parókák készitése terén fennálló helyzetet. Valamennyi uj objektum Szlovákia területén került felépítésre, ahol a gyártást addig különféle módon rögtönözték, illetőleg elhanyagolt, nem megfelelő, különböző toldaléképítmények kis helyiségeiben, vagy udvarokban helyezték el, amint erről a kosicei szinház régi műhelyei még ma is bizonyságot szolgáltatnak. A háború utáni időszakban le kellett rakni az uj kulturális munka alapjait és jobb munkakörülményeket, illetőleg környezetet kellett kialakitani. A gyártás helyes megszervezésére vonatkozó igényeket abban az időben gyakorlatilag egyáltalán nem rendszerezték és az uj műhelyek ezért is jöttek létre egyéni tapasztalatokon és követelményeken vagy a hasonló külföldi objektumok hatása alatt. Határainkon belül semmilyen példa nem létezett, mert az 1948. évet követően a kulturális élet egész szervezete alapvetően megváltozott - s ezzel egyidejűen megváltoztak a szinház felszerelésére és üzemére vonatkozó vélemények is. Uj szükségletek jelentkeztek - főként a szinházak tájtevékenysége, nézők toborzása stb. Ez az egész problémakör visszatükröződött a szinházi gyártás szükségleteiben, szervezésében, valamint a díszletek és jelmezek raktározásának szervezésében. A presovi, zilinai, kosicei, nitrai és bratislavai öt szlovákiai szinház újonnan felépitett szinházi műhelyei tehát ebben az irányban úttörő munkáknak tekinthetők. Okulhatunk rajtuk és kialakithatjuk a gyártás technológiai eljárásaira vonatkozó véleményt. Ugyanakkor ezek a műhelyek nem mind tartoznak azonos kategóriába. Az itt közölt gazdasági elemzések közelebbről jellemzik a különbségeket az egyes szinházak között és ezzel analogikusán műhelyeik között is.