Dr. Taródi-Nagy Béla szerk.: Szcenográfia 4. (Színpad és közönség. Működéstani könyvtár 5., Budapest, 1962)
Popov hitvallásai "A zajok és hangok a színdarab szerves részei."
segédeszközökkel igyekeznénk érzékeltetni előtte a háttérben álló lovakat. Gyakran kérdezték tőlem: a hangmesternek kell-e zenei adottságokkal rendelkeznie? Az általam végzett megfigyelések alapján az alábbi következtetéseket vonhatom le. A szindarabok zajkiséretének megalkotásakor sokszor találkoztam olyan emberekkel, akik zeneileg kiválóan tehetségesek voltak és igy joggal várhattam el tőlük, hogy az előirt zajok és zörejek utánzásakor tökéletesen megérzi az igazságot, sajnos azonban akadtak köztük teljesen "tehetetlenek 11 is. Nem csupán arra voltak képtelenek, hogy fantáziájukban kialakitsák maguk előtt az általam szuggerált hangképet, hanem még az előirt "zajpartiturát " is képtelenek voltak az előírás szerint visszaadni. Ezek a különben tehetséges emberek olyan egyszerű esetekben is csődöt mondtak, midőn a következő feladatot kellett zajkisérettel megoldani: vágtában érkező lovas, akinek lova a vágtából fokozatosan ügetésbe tér át, majd végül megáll. Véleményem szerint ennek oka abban rejlik, hogy ezek a személyek mindig az eleven lovat képzelték maguk elé, nem érzékelték a lovon ülő lovast és az általam előirt hangképet,tisztán mechanikusan /tehát a lovas személyének elképzelése nélkül/ ismételték meg. A helyes zaj-képet csak a megfelelő tónusok, nüanszok és kifogástalan ritmusok betartásával kelthetjük életre. A hangmesternek az a feladata, hogy éles figyelemmel rögzítse agyában mindazt, ami körülötte történik és az igy rögzitett hanghatásokat igyekezzen a maga sajátos eszközeivel visszaadni. Mindez nem jön meg máról holnapra. Néha évek hosszú során át végzett türelmes megfigyelésre és tanulmányozásra van szükség, s csak utána sikerül valamely hanghatás kifogástalan reprodukálása* Ezzel kapcsolatban legyen szabad a következő példát felhoznom. Annak idején a MHAT szinrehozta Ivanov "A 14-69 számú páncélvonat" cimü müvét. Ma már természetesen a vonat zajainak a színpadon való alkalmazása a rendelkezésre álló tökéletes szerkezetek révén nem ütközik komoly nehézségbe,de ezt a darabot 1927-ben hoztuk színre, amikor ilyen berendezésekről még nem is hallottunk.
