Dr. Taródi-Nagy Béla szerk.: Szcenográfia 3. (Színpad és közönség. Működéstani könyvtár 4., Budapest, 1961)
foglalással fokozták, ami az egyes kövecskék közé elhelyezett apró golyócskák segítségével növelte az egyes kövecskék ragyogását. Az ékszerek apróbbakká váltak, egyes alkatrészeiket igen gondosan munkálták ki. A vlrágmotivum szüntelen túlsúlyban volt - bár a XVTII. század közepe felé meg kellett osztoznia az uj díszítőelemmel, a rocaille-jal /kagylószerü díszítőelem/. Megváltozott az ékszerviselés módja is. A portrék alapján megállapíthatjuk, hogy az ékszer elsősorban az asszonyok nagy toallettjéhez tartozott és a férfiak ünnepélyes ruházatához.Láthatunk itt nyakék-, fülbevaló-, hajaigrette, karperec- és más készleteket, továbbá'gyűrűket, gombokat és cipőcsattokat. A férfi ékes, órával diszitett ércövet öltött, csattot a cipőre és a szűk nadrághoz. Ezt az együttest a gyürü egészítette ki. Más összeállítást viseltek a papok. Ezt lánc képezte, kereszt alakú függődisz formájában,amelyet sürül ültettek körül drágakövekkel, valamint ugyanazzal a kővel ékített gyürü. Amig nem volt alkalom ilyen ékszerkészletek érvényesítésére, a napi öltözékhez elegendő volt a nyak köré vetett szalag, virágcsokrok a hajban, vagy a mély kivágás szögletében. A gyémántok a XVTÎI. század közepéig megtartották a többi kövek fölötti fölényüket. Találni lehet leveles virág alakú,igen naturalista kivitelezésű aigrette-eket: ugyanilyen motivumokat lehet felfedezni a fülbevalókon is. Nem hiányoztak a lepkék és más apró rovarok sem, amelyeket szintén igen naturalista módon fémből és kövekből készítettek. A nők nyak-kivágását rendszerint bross diszitette, amelynek különböző alakja különféle elnevezést is eredményezett. /"Sévigné", "a lá girondale"/. A XVIII. század második fele kezdett érdeklődést mutatni más szinü drágakövek iránt is, mint a hideg gyémántcsillógás. Az ékszerek színessége fokozódott, a szinek azonban áttetszők maradtak, a legkülönfélébb módon csiszolt kristályokkal diszitették, amelyek alá különféle szinü fóliákat helyeztek, hogy drágakő benyomását keltsék. Mint drágakő-utánzat, érvényesült az üveg is. Az akkori francia filozófusok által hirdetett "visszatérés a természethez" az ékszerek alapmotívumának a virágot tartotta meg. A XVIII. század harmadik negyede a régiség csodálatának jegyében élt. Utánozták az ókor iparművészetét és utánozták a láva által betemetett és ebben az időben kiásott antik városoknak,