Dr. Taródi-Nagy Béla szerk.: Szcenográfia 3. (Színpad és közönség. Működéstani könyvtár 4., Budapest, 1961)

Dr. Brozová: AZ ÉKSZEREK FEJLŐDÉSE 8/1961 Ahhoz, hogy az elődeink öltözködéséről kialakult elképzelésünk teljes legyen, szükséges, hogy figyelmet forditsunk mindazokra az apróságokra is, amelyek az ember öltözékét kiegészitik és ékesitik. Ezek a kiegészítő elemek. Ha az ékszerről azt mondjuk, hogy diszitőjellegü kiegészitőelem, nem tévedünk. Hiszen az ékszer gyakran kiegészítő elem volt, amely szerepénél fogva a hasznosság feltételét töltötte ki /pl. az öv/. Az ékszerek az öltözékkel együtt változtak. A gazdagság, a méltóság megnyilatkozásai, jelei és nem utolsósorban gyakran még műalkotások is voltak. Nehezen hozzáférhető anyagokból készítették őket; ezért komoly anyagi értéket is képviseltek. A rennai3sance idején pl. fizettek velük - mégpedig a diszlánc egyes szemeivel, amelyek az utazás során fizetőeszközül szolgáltak. Az emberek már az őskortól kezdve kerestek saját ékesitésükre olyan anyagot, amelynek nagy értéke volt - akár üveg,csont vagy - természetesen - drágakő volt ez. Az arany és ezüst megmunkálása már ekkor ismert volt. Mindez persze kezdetleges módszerekkel történt. Egyszerű eszközökkel kellett művészi munkát alkotni, akár verés, öntés, cizellálás, később pedig szemcsélés utján. Az aranylemez diszitését pl. a leggyakrabban veréssel és véséssel végezték; később a tárgy aranyfelületét granulációval, filigránnal és különféle illusztrációval diszitik, főként emaillal, féldrágakővel és üveggel. Az aranyat arannyal vagy cinkkel forrasztják. Egyptom igen korán ismerte az aranyat és az ezüstöt. Az egyptomi aranymivesség, amely nyersanyagát Nubiából, majd később Kis-Ázsiából szerezte, ismerte valamennyi munkamódszert, az öntést, a verést és a relief-diszek könnyed kinyomkodását aranyla-