Dr. Taródi-Nagy Béla szerk.: Szcenográfia 3. (Színpad és közönség. Működéstani könyvtár 4., Budapest, 1961)

tője ezért oldotta meg a színpadot, mint semleges, feketén fedett térséget, amelyből az alaprajzban fehér vonallal kivágta az interieur-t. Ennek központja a karácsonyi asztal, amelyhez senki sem ül le. Az ajtó igy nem bejárat az interieur-be, hanem inkább a kivülről fenyegető veszély kifejezője. A lila szőnyeggel és erősen stilizált feszülettel ellátott fal a dráma szerkezetének nem illusztráló része, hanem közvetlen drámai tényezője.Térjünk vissza a vendégszereplő színházak egyes inszcenálásaihoz! Presov Petrov "Amikor a rózsák tánoolnak" c. komédiájával jött Bratislavába, valamint Lavrenyov "Törés"-ével. Mindkét kiállítás Mikulás Kravjansky munkája, aki Petruska rendezővel működött együtt. A két darab közül az elsőről már szóltunk az egyes szlovákiai inszcenálások legutóbbi szemléjében, mint a világítási és hangtechnikai szerep kezdeményező kihasználásáról, amelyet a színpadi együttes gépi-mechanikai részlege önállóan fejlesztett ki.Lavrenyov "Törés"-ének kiállítása a vendégszereplő együttesek közül határozottan az egyik legjobb kiállítás volt. És mégis! Az átépitések gyorsasága és könnyedsége, amely valóban szellemesen megoldott, nem tudja elfödni az egyes környezetek egyenlőtlenségét a stilizálás fokán, valamint egyes, az intérieur szinpadi stilizációjában rejlő ellentéteket sem /a városi utca stilizált featésével az ablak, valamint a reális, de illusztratív célzattal szétrakott kellékek/. A presovi szinház kis színpadán ugyan a ferde sikok a színpadot elmélyíthették, de azon kivül, hogy az interieur-ben szerepnélküliek, mindkét színpadon egyenesen gátlói a színész mozgásának. Ez alkalommal felsoroltunk néhány átlagos szcenográfiai munkát és összehasonlítottuk azokat néhány ugyanezen szerzőktől származó kifejező és előremutató kiállítással. Nem az a célunk, hogy szinpadi képzőművészeink munkáját felesleges elmarasztaló kritikával illessük. Ellenkezőleg! Az a célunk, hogy felhívjuk a figyelmet azokra a lehetőségekre, amelyek szcenográfiánkban rejlenek, hogy mozgósítsunk azok teljes kihasználására, mert a mai helyzetben nem a kiállításnak, hanem a rendezésnek kell a további fejlődés hatalmas ösztönzőjévé válnia, amelynek nem szabad megelégednie a jó átlaggal, amelyben minden kezdeményezést és egészséges művészi törekvést az uj utak alkotó felfedezésére és a művészi mesterfok elérésére kell összpontosítani.