Dr. Taródi-Nagy Béla szerk.: Szcenográfia 3. (Színpad és közönség. Működéstani könyvtár 4., Budapest, 1961)

gondolt koncepciónak - megőrzi a drámai feszültságet ás a színészeket jelentős teljesítményekre Ösztönzi* Vele együttesen azonos emberileg igazi és ugyanakkor mélyen politikus szinházi irányzatot köret Milos Tomek állami díjas színpada is. A megoldás célzatosan a rosszemlékű náci horogkereszt alaprajzán nyugszik, amelyet fokozatosan lépcsőül szolgáló négyszögekre osztottak fel. A kellően megvilágított térségnek ez a tagolása az egyes beállítások színészi dinamikáját feltűnőbben bontja ki; egyébként kellő mozgásbeli rugalmasságot is igényel. Az egyszerű, változatlan színpadot Tomek csak időnként tölti ki /egyes interieur-ökben, pl.ülés, lipcsei pör/ egyetlen, a sarokban átvetett lőgódiezlettel. A háttérben hatalmas, csepüből készült horogkeresztet helyezett el, amelyet vörösen megvilágítottak és amely Hitler rémuralmának véres jelvényét jelképezi. Az egyes képek közötti szüneteket a rendező a baloldali prosceniumon elhelyezett vászonra vetített, a színpadi cselekménynek megfelelően aktuális filmfelvételekkel töltött ki. Maga a szinpadravitel valamennyi alkotójának - tehát Tomeknek is - sikere, akinek legutóbbi alkotásaiban mindinkább kezd jelentkezni a szinpadi térség szabaddátételére és a jelzések valódi funkciószerüségóre való törekvés. A vetítés, mint a képzőművésznek és a rendezőnek munkaeszköze a kellő drámai légkör kialakításához, az utóbbi időben egyre intenzivebben hatol be színpadainkra - helyenként elviselhető és kedvező mértékben, másutt egészen a fölöslegességig, amely ujabb problémákat vet fei« Az olomouci Oldrich Stibor Színház prózai együttese készített elő egy olyan szinpadravitelt, amelyben az egyik főszerep a vetítésé* Brre a célra Valeri Petrov bolgár költő "Amikor a rózsa táncol" clmü első drámai termését választották ki. A rendezést Raduz Chmelik végezte, a kiállítást Vladimir Nyvlt m.v., a jelmeztervezés Bronislava Tomasková munkája. Az alapmotívumot - a mai fiatal emberek érzelmi életének problémáit - a szerző költői képzelettel fejezte ki, amelyben nyomatékosan megszólalnak a bölcselkedő elmélkedések hangjai. A képzőművésznek tehát szükségszerűen mérlegelnie kell a valóságnak a költői ábrándba való valamennyi átmenetét és olyan környezetet kell kialakítania, amely az egésznek megadja a varázslatos egyszerűség keretét. Nyvlt e darab kiállításához, mint legalkal-