Dr. Taródi-Nagy Béla szerk.: Szcenográfia 2. (Színpad és közönség. Működéstani könyvtár 2., Budapest, 1960)

Az elraktározó helyiség rendszerint ugyanolyan magas,mint az oldalsó színpad, mégpedig a diszletmagasság + kocsimagasság + 50 ciiij igy olyan elraktározó helyiség alakul ki, amely lehetővé teszi a diszletek állva történő elrakását. A másik elraktározó helyiség a zsinórpadlás, vagyis a portál mögötti zsinórpadtoronynak az a része, amelyben akár itrakva, vagy félig átrakva beakasztják a háttereket vagy a diszlet sima részeit. A munka vonalát a következő sor adja meg: bejárat - raktár "SSSí -lÄÄ*^ " - épités Érvényes mindkét irányban, vagyis az uj diszletek bevitele va

t--y a már lejátszott diszletek eltávolítása szempontjából. Természetes, hogy az egész folyamat nem történik egyidőben. As egyik rész a "kéziraktár-háttérraktár"-nál végetér, a másik rész a "zsinórpadlás-elraktározó helyiség"-ig terjed, a harmadik rész, az "épités' rendszerint az oldalsó vagy a hátsó színpadon történik. A negyedik rész, a "változás" az előadás során folyik le /bonyolultabb inszcenálás oknál a harmadik is/. Ha ezekből a szempontokból és elgondolásokból indulunk ki, ugy kezdjük teljesíteni a szinházi munka követelményeit. Azonban óvakodni kell a tényleges elrendezésnek a fenti sematikus elvek szerinti sematizálásától. A végső választás nem annyira egyszerű, mint ahogy itt leirtam, abban a törekvésben, hogy legalább megközelítsem a tervezők véleményét; a színházi szakember-szcenográfus jelenléte a szinházi épület tervezésénél elkerülhetetlen /mint ahogy senki se bátorkodna dönteni a vegyipar munkavonaláról egy beavatott vegyésztechnológus részvétele nélkül/. Ez elvezet bennünket azoknak az elveknek a közzétételéhez, amelyek meghatározzák a szinpad-gépesités rendszerének kiterjedését. Ismét érvényesül itt néhány szempont: l.ábra